A magyar férfi-vízilabdaválogatott magabiztos játékkal 20:6-ra győzte le Brazíliát a budapesti vízes világbajnokság A csoportjának 2. fordulójában. A magyarok közül minden játékos szerzett gólt.
A Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda természetesen csütörtök este is teljesen megtelt a hazai válogatott mérkőzésére és a hangulat szinte azonnal a tetőfokára hágott, hiszen Manhercz Krisztián duplája és Varga Dénes gólja után gyorsan háromgólos előnyre tett szert Magyarország. Erre ugyan válaszoltak a brazilok, de Burián Gergelyék zsinórban hat gólt szereztek, így a második negyedben már 9:1-re vezettek. Ez után talán valamelyest visszaesett a hazai csapat koncentrációja, hiszen két perc alatt két gólt is kaptak, de a félidei 11:3-as eredmény így is fölényes sikert vetített előre.
Jelentősen nem is változott meg a játék képe a nagyszünet után, a magyar válogatott helyenként szemet gyönyörködtető gólokkal már-már egy gálává varázsolta a világbajnoki csoportmérkőzést. A hajrában Nagy Ádám kihagyott egy ötméterest, majd bő fél perccel később egy újabbat ítéltek a játékvezetők. „Jól van fiam, most már lődd be” – hangzott ekkor az utasítás Varga Dénestől Nagy felé, aki másodjára nem hibázott. A 20:6-os végeredményt végül 2 másodperccel a vége előtt Eduardo de Paula állította be.
„Märcz Tamás azt kérte tőlünk, hogy keményen álljunk bele a mérkőzésbe, ezt meg is tettük. E mellett egy ilyen közönség előtt élveztük is a játékot. Nagy pluszt ad a számunkra is, hogy minél jobban játszunk, annál jobban őrjöngenek. Nagyon jó a hangulat, hiszen mindenki azért van itt, hogy nekünk szurkoljon” – nyilatkozta a találkozó után az első három világbajnoki gólját szerző Nagy Ádám.
„Természetesen tudjuk, hogy nem a brazilokkal játszottuk a világbajnokságon a legnehezebb mérkőzésünket. Örülök, hogy sok helyzetet kialakítottunk, dinamikusan és összeszedetten játszottunk elöl, és hátul is megvolt az összhang a játékosok között. Tudjuk, hogy már Georgia ellen is egy ennél nehezebb meccs következik majd. Ez jó, hiszen egy keményebb ellenfél segít megmutatni, ha még vannak hiányosságaink, amin még dolgozhatunk az azt követő négy napban. Fizikailag jó állapotban vagyunk és abban is leszünk, e felől nincs kétségem. Taktikailag még tudunk majd javulni, láttam, hogy egy-két emberelőnyös helyzetben nem volt meg a kellő gördülékenység – értékelt Märcz, aki szerint a georgiai válogatott tagjai erősebb felépítésűek a braziloknál, így fizikailag egy fokkal keményebb mérkőzés vár játékosaira.
„Inkább edzés hangulata volt a meccsnek, annak ellenére, hogy a 6-7 ezer szurkoló parádés atmoszférát tudott ma is varázsolni. Majdnem minden támadásunkból gólt tudtunk szerezni, de legalábbis lövéssel fejeztük be azt. Aki már volt itt, annak nem kell elmondanom, hogy ez mekkora pluszt ad és, hogy mennyire egyedülálló a vízilabdában egy ekkora közönség” – mondta el Manhercz Krisztián.
A férfi vízilabdatorna A csoportjában szombaton 19:30-tól Brazília és Montenegró játszik, 21 órától pedig Magyarország Georgiával méri össze az erejét.