Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes, a Za ľudí elnöke felszólította az SaS-t és az OĽaNO-t, hogy tárgyalóasztalnál oldják meg a személyes problémáikat, ne a médiában. Koalíciós partnereitől felelős hozzáállást és az emberek problémáinak megoldását várja, nem pedig politikai veszekedést, főleg ilyenkor, amikor a járvány utáni helyzettel és a háború okozta válsággal kell foglalkozni.
„Azt feltételeztem, hogy az SaS konkrét, érdemi követeléseket fogalmaz meg a lakosság problémáinak megoldása érdekében. A levelében azonban csakis személyes jellegű követelések vannak. Ezt a konfliktust a tárgyalóasztalnál kell megoldania az SaS-nek és az OĽaNO-nak, nem a médiában és a közösségi hálón” – jelentette ki Remišová.
Az SaS a múlt héten felmondta a koalíciós szerződést, az új szerződés kidolgozását augusztus végéig várja, továbbá azt a feltételt szabta, hogy Igor Matovič (OĽaNO) távozzon a kormányból. Ha ez nem teljesül, az SaS négy minisztere benyújtja a lemondását. Az OĽaNO visszautasítja a Matovič távozására vonatkozó feltételt.
Igor Matovič szerint ezzel a liberális párt szeptemberben megbuktatja a kormányt, az SaS szerint viszont ez a lépése nem jelentené sem a kormány bukását, sem a koalíció végét, sem előrehozott választás kiírását.
Boris Kollár, a Sme rodina elnöke ellenzi a koalíciós szerződés módosítását. Peter Pčolinský, a mozgalom frakcióvezetője kijelentette, ha az SaS kilépne a koalícióból, a Sme rodina nem lenne hajlandó kisebbségi kormányzásra.
A liberális párt hétfőn levélben ismertette Eduard Heger (OĽaNO) kormányfővel az elvárásait. Heger válaszul kijelentette, a négyes koalíció fenntartására törekszik, de bírálta Richard Sulík SaS-elnök eljárását. Hegert Zuzana Čaputová államfő találkozóra hívta, hogy megvitassák a kormányválság miatt kialakult helyzetet.