Search by category:
Egyéb kategória

Idén nyáron eddig öt szlovák turista fulladt bele a tengerbe Görögországban

Június elseje és július közepe között összesen öt szlovák állampolgár halt meg a görög tengerpartokon – tájékoztatott Petra Prosňanská görögországi szlovák konzul.

A külügyminisztérium a szomorú statisztikák apropóján arra kérte a lakosokat, akik nyaralni indulnak, okvetlenül kössenek utasbiztosítást, és ne becsüljék alá a görög időjárást és a tenger erejét.

Az elhalálozások száma sokkal magasabb, mint a koronavírus-járvány előtti egész nyári szezonban

– mutatott rá Prosňanská.

A konzul emlékeztette a turistákat, fogyasszanak rendszeresen folyadékot, védekezzenek az erős napfény ellen, és csak akkor menjenek vízbe, ha tudnak úszni.

Elmondása szerint óvatosnak kell lenni a nemkívánatos lila medúza fajjal is, amelyről a nagykövetség a közösségi hálón tájékoztatott. Ezek a medúzák viszonylag kicsik, hosszú csápokkal rendelkeznek, ezért két méteres távolságból is képesek megcsípni – figyelmeztetett Prosňanská.

A görögországi szlovák nagykövetség a szakértők tanácsa alapján azt javasolja, hogy a csípést krémmel kezeljük, amelyet a helyi üzletekben lehet megvásárolni.

Read More

Post Comment