A sárga trikós Jonas Vingegaard nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny idei utolsó hegyi szakaszát a Pireneusokban, ezzel óriási lépést tett az összetett megnyerése felé.
A 141 fős mezőnyre csütörtökön a zarándokhelyként ismert Lourdes-ból induló 143,5 kilométeres nehéz távon a kiemelt kategóriás Col d’Aubisque, az első kategóriás Col de Spandelles, majd hegyi befutó várt az ugyancsak kiemelt kategóriás Hautacamon. A több mint 4000 méter szintemelkedést tartalmazó táv elején nagy volt a küzdelem a szökésbe kerülésért, végül egy több mint harmincfős csoport tudott meglépni.
Az elmúlt két kiírásban győztes szlovén Tadej Pogacar 40 kilométerrel a cél előtt indult meg először. A 10 kilométer hosszú, 8,3 százalékos átlagmeredekségű középső emelkedőn összesen ötször támadott, ám nem tudta leszakítani a tavaly második Jonas Vingegaard-t. Lejtmenetben a sárga trikós kis híján bukott, ám nagyot mentett, röviddel utána Pogacar viszont túlvállalta magát, és egy kanyarban megcsúszva elesett. A dán bevárta fehér trikós riválisát, a sebes combú és vérző térdű Pogacar meg is köszönte sportszerűségét.
A 13,6 kilométer hosszú, 7,8 százalékos átlagmeredekségű Hautacam 447 méteren fekvő lábáig egy kisebb csoport utolérte Pogacarékat, két segítő is dolgozni tudott a sárga trikósért. Eközben elöl hárman maradtak két és fél perces előnnyel: a francia Thibaut Pinot, a kolumbiai Daniel Martínez és Wout van Aert. A zöld trikós belga ritmusváltásaival fárasztotta hegyimenő riválisait, Pinot le is szakadt.
Az amerikai Sepp Kuss diktálta tempóval közeledett az összetett esélyesek csoportja az élen haladó kettősre, több mint öt kilométer volt hátra, mikor utolérték őket. A három megkülönböztetett trikós maradt együtt, Van Aert tempójától egy kilométer múlva leszakadt Pogacar, majd maga a zöld trikós is kimerült, így az utolsó 3,5 kilométerre Vingegaard egyedül maradt és nyugodtan tempózhatott az 1520 méteren fekvő cél felé a nézők sorfala között. Győzelmével hatalmas lépést tett a sárga trikó megszerzése felé, előnye mintegy három és fél perc a másodikként célba érő Pogacar előtt. Ráadásként pedig a második rendkívül nehéz hegyi befutós sikerével a pöttyös trikót is átvette az erejével az utolsó hegyi napra teljesen elkészülő német Simon Geschkétől.
Az összetett harmadik helyét változatlanul a 2018-as bajnok, a brit Geraint Thomas őrzi, aki a középső emelkedőn támadással is megpróbálkozott.
Emmanuel Macron francia elnök a versenyigazgató autójából tekintette meg az emlékezetes szakaszt.