Search by category:
Egyéb kategória

Pellegrini ellenzéki kerekasztal összehívását kezdeményezi

Parlamenti ellenzéki kerekasztal összehívását indítványozta Peter Pellegrini, a Hlas elnöke (frakció nélkül). Még a héten egyeztetni szeretne a parlamentben az ellenzéki pártok egységes fellépéséről. Hozzátette, semlegességre törekszik, hogy az SaS is részt vegyen a megbeszélésen.

Pellegrini visszautasítja, hogy kezdeményezésével a Smerrel akar versenyezni, amely tárgyalást indítványozott az előrehozott választásról. Pellegrini megjegyezte, őket még senki nem hívta tárgyalni, viszont sürgősen cselekedni kell. Úgy véli, az SaS képviselőinek legalábbis is egy része visszautasítaná a részvételt olyan megbeszélésen, amelyet Robert Fico, a Smer elnöke hív össze.

„Igyekszem még a héten tárgyalásra hívni az ellenzéki pártokat, beleértve az SaS-t is, hogy lássuk, mekkora erőt képviselünk, és egyezik-e a véleményünk” – jelentette ki Pellegrini. Szerinte közösen nyomást tudnak gyakorolni a kormánykoalícióra és kikényszeríthetik az előrehozott választást. Megjegyezte viszont, hogy a teljesen egységes ellenzéknek sincs elég képviselője az előrehozott választás megszavazásához. Pellegrini Eduard Heger (OĽaNO) kormányfőt bírálja, amiért a parlamentben nem kért bizalmi szavazást a kormánya számára, ezt szerinte meg kellett volna tennie, miután kisebbségbe került a kormánykoalíció.

Anna Zemanová, az SaS frakcióvezetője kijelentette, ha megkapják a meghívót, a frakció megvitatja a helyzetet. „Személy szerint én nem látom az okát, hogy miért kellene összefogniuk az ellenzéki pártoknak. Ellenzékben úgy találja magát az ember, összefogniuk a koalíciós pártoknak kell” – mondta Zemanová, hozzátéve, hogy az SaS nem fog kezdeményezni semmiféle ellenzéki koalíciót. Ha lesz meghívó, a frakció megvitatja a teendőket. „Nem zárjuk ki a tárgyalást. Ha meghívnak bennünket, megnézzük, mi lesz a téma, milyen okból hívnak minket, és döntünk” – tette hozzá.

Peter Pčolinský, a Sme rodina frakcióvezetője azt mondta, a Smertől nem kaptak meghívót az előrehozott választásról szóló tárgyalásra. Arra nem válaszolt, mit tesz a párt, ha meghívást kap az ellenzéktől.

Juraj Šeliga képviselő, a Za ľudí alelnöke bízik benne, hogy az SaS értelmesen fog viselkedni, Richard Sulík pártelnök pedig tartja a szavát és nem buktatja meg a Heger-kormányt. Mint mondta, az SaS döntése lesz, hogy a Smer és a Hlas oldalára áll-e, vagy a konstruktív ellenzéki szerepkört választja, és mind az SaS, mint a kisebbségi kormány javaslatait sikerül elfogadtatni a parlamentben.
 

Read More

Post Comment