Itt teszem tisztába, nem a nagyzolásról beszélek, és még csak nem is a fizikai nagyságról, vagyis nagyobb család, ház, autó, kert, berendezés vagy bármi, ami az anyag szintjén köt bennünket. Nagyság alatt a te nagyságodat értem. Itt az ideje nagyot emelni rajta. Hajlamosak vagyunk kívülről várni a megerősítést. Két gond is van ezzel. Kitől várjuk és miért? Miért a külvilágtól, mely jó esetben egyáltalán nem úgy ismer, lát bennünket, mint mi magunk, másfelől néha nem is értik, milyen érzések, gondolatok játszódnak bennünk. Arról nem beszélve, ha jó szívvel állunk meg (előttük), akkor is találkozhatunk irigységgel, rosszalló tekintettel.

S kitől várnánk, hogy elismerjék nagyságunkat? Az a baj, hogy „mindenki csak arra vár”, a másik ismerje el. Vagyis azt hisszük, az a mérce, amikor a másik szépet és jót mond rólunk, ha megerősít, ha azt mondja, ez most nagy dolog volt. Ezt várjuk, miközben két fontos dolgot felejtünk el igazán. Hogy mindenki más is erre vár. A megerősítésre, a jó szóra. Viszont, ha csak várunk, nem fog történni semmi, s ha adunk, de nincs miből, mert bennünket sem töltött fel senki, akkor valójában a saját hiányunkból „adtunk”.

És a hiány csak hiányt fog szülni.

Éppen ezért itt az ideje nagyot alkotni. Nem mással, magaddal. Kezd az adást saját magaddal. Add meg mindazt, amire érzelmileg vágysz. Ha feltöltötted magad, hidd el, lesz miből őszintén adni. S ha mindannyian így teszünk, nem a hiányból, hanem a valódi nagyságunkból tudunk majd adni.

Szöveg Ambrózai Zsuzsanna, Ember_kép