Kanada kétszáz páncélozott járművet ad Ukrajnának
2023. 01. 18., sze – 15:54
Kanada kétszáz darab Senator típusú páncélozott járművet ad Ukrajnának – jelentette be Anita Anand kanadai védelmi miniszter szerdai kijevi látogatása alatt.
„Ez az új katonai segélycsomag válasz Ukrajna konkrét kérésére ezekre a járművekre vonatkozóan. A segély értéke több mint 90 millió dollár, és az Ukrajnának bejelentett 500 millió dolláros kiegészítő katonai segély részeként érkezik, amelyet Justin Trudeau miniszterelnök 2022 novemberében jelentett be” – idézett a Jevropejszka Pravda hírportál a kanadai kormány által kiadott közleményből.
A hírt Anand ukrán kollégájával, Olekszij Reznyikov védelmi miniszterrel együtt jelentette be, akivel kétoldalú megbeszélést folytatott. Megvitatták, hogyan tudja Kanada továbbra is kielégíteni Ukrajna sürgető védelmi szükségleteit. Reznyikov megköszönte Kanadának az Ukrajnának 2022 februárja óta nyújtott több mint egymilliárd dolláros katonai segítséget. Ez egyebek mellett tartalmaz egy NASAMS föld-levegő rakétarendszert hozzá való lőszerekkel, 39 páncélozott harcjárművet, páncéltörő fegyvereket, M777 típusú tarackokat és lőszereket.
Az ukrán hírportál kifejtette, hogy a Senator páncélozott járművek a legmodernebbek közé tartoznak, ebben a kategóriában a legjobb technológiával felszereltek, és fegyverek könnyen telepíthetők rájuk. Lehetővé teszik a személyzet és a felszerelés biztonságos szállítását, valamint egészségügyi evakuálást is. Olyan acéltesttel és üveggel rendelkeznek, amelyek képesek ellenállni az 50-es kaliberű fegyverek tüzének. Robbanásbiztosak, ellenállnak a gránát- vagy aknarobbanásoknak is. A gumiabroncsok útközbeni felpumpálását biztosító Run Flat rendszerrel vannak ellátva, és olyan rendszerrel felszerelve, amely képes a kémiai, biológiai, radiológiai támadások elleni védekezésre azáltal, hogy tiszta levegőt állít elő egy túlnyomásos kabinban.