Címvédők a X. MozgatLAKon
2023. 05. 11., cs – 17:11
Újra az eredeti időpontban, május derekán, 14-én rajtol a MozgatLAK. A Komáromi járásban fekvő Lakszakállas futóversenye szombaton immár tizedik alkalommal szólítja rajthoz az érdeklődőket.
„Mintegy száz versenyzőre számítunk, plusz még negyven ovisra és alapiskolásra, akik a maguk rövid távját – 100 m, 300 m, 800 m – teljesítik. Utánuk 11-kor a 3 km, háromnegyed órával később a 10 km mezőnye rajtol – tájékoztatta lapunkat a futóként is jegyzett Tóth Tímea, aki ezúttal a szervezési teendőkkel lesz elfoglalva. – Versenyünk a falu utcáin zajlik, két különböző útvonalon. Először lesz csipes időmérés, ami ugyancsak vonzóbbá teheti a MozgatLAKot. Minden befutó külön éremmel gazdagodik. A férfiaknál és a nőknél is négy korosztályban hirdetünk győztest, s érdekesség, hogy mind a négy tavalyi abszolút győztes, vagyis a címvédők idén is jelezték részvételüket: 3 km-en Puha Réka és Holczhei Dávid, 10 km-en Zdenka Hezká és Tomovič Róbert. Mindannyian megvédhetik elsőségüket, bár a hosszabb női távon a szintén eredményes érdi Sas Diána megszakíthatja Hezká eddigi egyeduralmát. Helybeliek is lesznek a mezőnyben, a botos gyaloglók a 3 km megtételére készülnek, a helyi szervezetek pedig a szervezésben vállaltak szerepet, közreműködve abban, hogy a verseny minél jobban megmozgassa falunkat, s példát mutasson a habozóknak, a futás ízét keresőknek.”