Ma lenne 80 éves Kóbor János
2023. 05. 17., sze – 15:05
Ma lenne 80 éves Kóbor János, az Omega együttes alapító tagja, énekese, aki hosszú pályafutása alatt végig hű maradt zenekarához, még vendégként sem szerepelt mások lemezein.
Sportolónak készült, de egy sérülés miatt tervei füstbe mentek. Ekkor kezdett el komolyabban zenélni. A budapesti József Attila Gimnáziumban társaival alapított együttesben a felállást sorshúzással döntötték el, így lett Kóbor a gitáros, a dobok mögé pedig Laux József ült. A hangszer csak öt évig lógott nyakában, ezután végleg az éneklés mellett kötött ki.
Építészmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, miközben egyre jobban elmerült a zenében. A műegyetemisták zenekara 1962. szeptember 23-án lépett fel először Omega néven egy kollégiumban, 1967-ig angolszász dalokat adtak elő. A billentyűs Presser Gábor belépésével kezdődött a saját dalok korszaka, mivel Presser invenciózus zeneszerzőnek bizonyult, dalaik szövegét pedig Adamis Anna írta. Egy év múlva már a második legnépszerűbb rockzenekar voltak az Illés mögött, a többi pedig már történelem…
Kóbor János az Omega mind a 17 albumának elkészítésében részt vett (a legutolsó 2020-ban jelent meg Testamentum címmel). Az éneklés mellett zenei rendezőként, kiadóvezetőként is dolgozott, számos lemez készítésében vett részt producerként, hangmérnökként. Első közreműködése más produkcióban a német Scorpions zenekar budapesti és kassai koncertje volt 2009-ben, ezzel Klaus Meine és Rudolf Schenker 1994-es vendégszereplését viszonozta. 2014-ben koncertet adhatott a rendszerváltás 25. évfordulójának tiszteletére a budapesti Hősök terén, ahol fellépett a Scorpions is, így Kóbor együtt énekelhette a Wind of Change-et Klaus Meinével.
Pályája során megkapott szinte minden fontosabb állami kitüntetést: 1987-ben a Liszt Ferenc-díjat, majd 2013-ban a Kossuth-díjat is. 1995-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét vehette át, 2013-ban pedig Budapest díszpolgárává avatták. Kétszer házasodott, az első házasságából egy fia született, a másodikból pedig egy lánya.
A legendás énekes 2021 december 6-án, 78 évesen hunyt el koronavírus-fertőzés miatt.