Search by category:
Egyéb kategória

Rossi behívta Kalmárt és kiemelte Krstovicot

Rossi behívta Kalmárt és kiemelte Krstovicot

Elek Zoltán

2023. 05. 23., k – 16:58

Marco Rossi kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott keretét a Montenegró és Litvánia elleni júniusi Eb-selejtezőkre. Az olasz szakember ezúttal is számít a DAC csapatkapitányára, Kalmár Zsoltra.

Az olasz szakember egy újoncot hívott meg a június 5-én kezdődő összetartásra. „Szalai Gábor egy nagyon jó idényen van túl. Egy olyan srácról van szó, akinek jó a karaktere, a fizikai adottságai, az állóképessége és a bal lába is. Ez utóbbi azért is jó lehet, hiszen Szalai Attila mellett eddig nem volt bal lábas belső védőnk. Szeretnénk megnézni, hogy milyen teljesítményt nyújt az összetartáson és szerintem meg fog győzni minket, hogy máskor is ott a helye a keretben” – nyilatkozta az NB I ezüstérméért hajtó Kecskemét játékosáról Rossi, aki több futballistára sérülés miatt nem számíthat, de úgy érzi, így is meglesz a kellő minőség és egység a csapatban.

Az edzőtáborba az első hét folyamán folyamatosan érkeznek majd a játékosok, az első hét után pedig már a teljes keret együtt készülhet a június 17-én Podgoricában rendezendő Montenegró elleni, valamint a három nappal később a Puskás Arénában sorra kerülő Litvánia elleni Eb-selejtezőkre.

„A montenegrói lesz a nehezebb mérkőzés, már csak azért is, mert idegenben játszunk. Az ottani pálya három-négy éve, amikor ott jártunk, nem volt olyan jó állapotú, mint például nálunk a Puskásban, de erről tudunk. Ismerni kell minden nehézséget, a körülményeket és a taktikát is figyelembe véve, amivel szemben találhatjuk magunkat. Montenegrónak olyan játékosai vannak, mint Jovetic, Marusic, Savic vagy Krstovic, aki a DAC-ban a szlovák bajnokság gólkirálya lett. Ő a kapu előtt minden pozícióból veszélyes, mindenhonnan szerzett gólt a szezonban, szerintem ő is egy topligás szintű játékos. Bár a papírforma, a különböző rangsorok szerint ők mögöttünk állnak, taktikailag és a játékosok minőségét nézve is egy nagyon nehéz mérkőzésre számítok. A hazai pálya is segíthet nekik, ha el akarjuk tőlük hozni a három pontot, szinte tökéletes játékot kell bemutatnunk” – mondta a keddi sajtótájékoztatón Marco Rossi, aki valamelyest könnyebb találkozót vár a litvánok ellen. A magyar válogatott szövetségi kapitánya azonban kiemelte, hogy Litvánia Szerbiától csak 2:0-ra kapott ki és mezőnyben is sok gondok okozott az ellenfelének, így ellenük is maximális koncentrációt vár el a csapattól, csak úgy, mint azokon az összecsapásokon, amikor jegyzett válogatottakat is sikerült legyőzniük. „Ha ez nem lesz meg, akkor ahogy mi is képesek voltunk erősebb csapatokat megverni, úgy nálunk gyengébbnek tartott csapatok is képesek lehetnek ugyanerre ellenünk” – tette hozzá Rossi.

Érdekes

Kapusok: Demjén Patrik (Zalaegerszeg), Dibusz Dénes (Ferencváros), Szappanos Péter (Honvéd)

Védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencváros), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Orbán Willi (Leipzig), Szalai Attila (Fenerbahce), Szalai Gábor (Kecskemét)

Középpályások: Baráth Péter (Ferencváros), Bolla Bendegúz (Grasshoppers), Ferenczi János (DVSC), Kerkez Milos (Alkmaar), Kleinheisler László (Panathinaikosz), Nagy Ádám (Pisa), Nego Loic (Fehérvár), Styles Callum (Millwall)

Támadók: Ádám Martin (Ulszan), Csoboth Kevin (Újpest), Gazdag Dániel (Philadelphia), Kalmár Zsolt (DAC), Sallai Roland (Freiburg), Szoboszlai Dominik (Leipzig), Varga Barnabás (Paks)

A magyar válogatott kerete

Read More

Post Comment