Search by category:
Egyéb kategória

Illegálisan vágott ki fákat ismeretlen tettes Nagydarócon, nyomoznak utána

Illegálisan vágott ki fákat ismeretlen tettes Nagydarócon, nyomoznak utána

Mészáros Richárd

2023. 05. 23., k – 19:44

Büntetőeljárást indított a besztercebányai környezetvédelmi rendőrség mert a losonci járásbeli Nagydarócon (Veľké Dravce) ismeretlen tettes kivágott 53 fát egy állami tulajdonban levő területen. A tettes után nyomoznak – tájékoztatott a rendőrség kedden a közösségi hálón.

A bűncselekményt még március előtt követték el. „A kivágott 33 darab éger, nyolc szilfa, hét juhar, három fűz, valamint egy galagonya- és egy nyárfa eszmei értékét több mint 55 ezer euróra becsülik” – közölte a rendőrség.

A tettes összesen közel 13 köbméternyi faanyagot tulajdonított el a Garam folyó mentén levő területről, amivel, több mint 730 eurós kárt okozott a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalatnak.

A rendőrség emlékeztet, hogy aki megszegi az általános érvényű jogszabályokat, illetve a természet- és tájvédelemre vonatkozó, előírásokat, fát vagy bokrot vág ki vagy ppusztít el, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ha a bűncselekmény elkövetője jelentős kárt okozott, egytől öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhető.

Read More

Post Comment