Raši szerint Matovičnak le kellene mondania a plágiumgyanú miatt
Mészáros Richárd
2020. 07. 16., cs – 17:08

Raši rámutatott: míg Andrej Danko korábbi házelnök a szakdolgozata elkészítése során legalább öt forrással dolgozott, Igor Matovič az övét két könyvből „ragasztotta össze”. „Ez már tényleg szégyen. Az összes, a média által aprólékosan tárgyalt plágium közül talán ez a legrosszabb” – mondta Raši.
A képviselő felidézte: Matovič a plágiumgyanúval összefüggésben tolvajnak nevezte Dankót, tehát eszerint ő maga is tolvaj. Az OĽaNO mozgalom Raši szerint akkoriban azt hangoztatta, hogy egy politikus, aki ilyen botrányba keveredik, minden normális országban lemondana. Felszólította tehát a kormányfőt, hogy tegyen így.

Ezúttal Matovič került a plágiumbotrány középpontjába – lemond, ha teljesítette ígéreteit
Igor Matovič (OĽaNO) 1998-ban írt diplomamunkájában két publikációt is felhasznált anélkül, hogy azok forrását feltüntette volna – írta a Denník N. A kormányfő az őt ért vádakra válaszolva kijelentette, hogy kész lemondani azt követően, hogy teljesítette választások előtt tett ígéreteit.
A médiában megjelent információk szerint a miniszterelnök adórendszerről írott diplomamunkája plágium. Állítólag két, közgazdászok által írt könyvből is átemelt bele részleteket. Matovič a közösségi oldalán elnézést kért minden tisztességes diáktól, akik semmilyen módon nem csaltak a tanulmányaik alatt. Elismerte, hogy diákként bizonyos dolgokat lemásolt, és ezért valószínűleg el kellene venni tőle a titulusát. A kormányfői posztról akkor mond le, ha teljesítette az összes, választások előtt tett ígéretét.
Igor Matovič (OĽaNO) kormányfőnek a diplomamunkájával kapcsolatban felmerült plágiumgyanú miatt le kellene mondania a tisztségéről. Ha nem teszi meg, a Peter Pellegrini körül csoportosuló képviselők megfontolják, hogy további lépéseket tesznek az ügyben. Ezt csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette ki Richard Raši független képviselő.