Search by category:
Egyéb kategória

Elkezdte a felkészülést a DAC, a West Ham tehetsége is a csapattal edzett
Lencsés Zoltán
2020. 07. 19., v – 18:19

2020. július 19., vasárnap – 19:30
dac
Friss ikon
Off

Törzs

Mindössze hét nap pihenő után ismét edzésbe álltak a DAC játékosai, Bernd Storck vezetőedző vasárnap rögtön két edzést vezényelt a csapatnak. 

„A következő időszakra is napi két edzést tervezünk, de lesznek napok, amikor Covid-tesztelés miatt csak egy gyakorlás lesz ” – vázolta a terveket Storck.

Erős ellenfelek ellen
A dunaszerdahelyiek július 24-től augusztus 1-ig Ausztriában edzőtáboroznak majd, ezalatt két komoly játékerőt képviselő francia élvonalbeli csapattal, az Olympique Marseille-jel és a Nice-szel is megmérkőznek. A koronavírus-járvány miatt idő előtt véget ért francia bajnokságot a Marseille a második helyen zárta, így bejutott a BL-csoportkörbe, míg a Nice az 5. helyen végzett, és indulhat az Európa-ligában.

„Amikor az edzőtől hallottam az ellenfelek nevét, kissé meglepődtem, de épp ilyen csapatok ellen tudunk fejlődni és megnézni, hol tartunk, és hova kell eljutnunk. Nagyon örülök, hogy ilyen komoly ellenfelekkel játszhat a fiatal csapatunk” – mondta Kalmár Zsolt.

Erősítés a West Hamből?
Ami a keretben történő játékosmozgást illeti, az első gyakorláson ott volt Jakub Švec, aki visszatért az aranyosmaróti kölcsönjátékról, valamint a mindössze 18 éves Sebastian Nebyla. A nagyszombati nevelésű szlovák utánpótlás-válogatott játékos az elmúlt két évet a West Ham United akadémiáján töltötte, és az U18-as Premier League idei szezonjában 10 gólt szerzett.

„További játékosokkal folytattunk tárgyalásokat, az ő érkezésük a következő 2-3 napban várható. Minden posztra igazolunk” – árulta el Jan Van Daele sportigazgató.

A távozók között egyelőre csak kiegészítő embereket találni: Slančík Senicára igazolt, Phillips pedig kölcsönben a nagymihályiaknál folytatja. Boateng és Veselovský a somorjai farmcsapattal készül.

A gyakorlásról négyen hiányoztak: a sérült Vida Máté és Németh Krisztián mellett Andrija Balic, aki még nem tért vissza Olaszországból, valamint Dusan Lalatovics, aki karanténban van, miután Szerbiából lépett be az országba.

Kezdés a Sereď ellen
Szombaton elkészült a Fortuna Liga következő szezonjának menetrendje is, ennek értelmében a DAC augusztus 8-án, a MOL Arénában kezdi a szezont a szerediek ellen, majd a Pohronie lesz az ellenfél idegenben, ezután pedig két otthoni mérkőzés következik (a nyitraiak és a nagyszombatiak ellen). Az őszi szezont hazai pályán, a Senica ellen zárja a DAC, míg a Slovan elleni rangadóra a 11. fordulóban kerül sor, szintén a MOL Arénában. (fcdac.sk, lz)

Bevezető

Vasárnap elkezdte a felkészülést az új idényre a DAC labdarúgócsapata, az első gyakorláson összesen 19 labdarúgó vett részt.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ ONLINE

Read More

Post Comment