Search by category:
Egyéb kategória

Megszületett a megállapodás az EU hétéves keretköltségvetéséről
Hegedűs Norbert
2020. 07. 21., k – 08:00

2020. július 21., kedd – 08:00
EU-csúcs
Friss ikon
Off

Törzs

„Sikerült, Európa egységes, Európa erős. Ez az egyezség sorsfordító az unió történelmében és elindít minket a jövőbe vezető úton is” – kezdte reggeli sajtótájékoztatóját a tanács elnöke.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elmondta, hogy az unió bebizonyította, hogy képes időben, hatékonyan cselekedni, a végső megállapodás megérte a több mint 90 órányi nehéz tárgyalást.     

Hozzátette: „sajnálatos” hogy néhány terület, mint például az egészségügy, nem kap annyi támogatást, mint eredetileg tervezték. Kiemelte továbbá, hogy Európa a zöld célkitűzések és a digitalizáció fényében épül újjá.

„A tagállamok végre nem kormányközi megoldást választottak, hanem az Európai Bizottságot ruházták fel a helyreállítás végrehajtásával” – hangsúlyozta.

Az elfogadott megállapodásban a tagállami vezetők megtartották a 2021-2027 közötti EU-s költségvetés 1074 milliárd eurós számait, a helyreállítási csomag összegeit azonban csökkentették. A 750 milliárd eurós gazdaságélénkítő alap esetében 390 milliárd euró vissza nem fizetendő támogatás, és a pénzpiacokról felvett 360 milliárd eurós kölcsön szerepel.

Bevezető

Az uniós tagállamok vezetői elfogadták a 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozó, hosszú távú uniós költségvetésről szóló és a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk helyreállítását célzó pénzügyi csomagot – jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a pénteken kezdődött uniós csúcstalálkozót követően, kedd hajnali Twitter-üzenetében.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment