Search by category:
Egyéb kategória

Mesefilm készül a gyógyító víz erejéről
Juhász Katalin
2020. 07. 21., k – 14:36

2020. július 21., kedd – 14:44
dd
Friss ikon
Off

Törzs

Az RTVS, a Trigon production és a Cseh Televízió koprodukciójában készülő mese egyik legfőbb mondanivalója, hogy a kincset – és itt magáról a vízről s annak gyógyító erejéről és hatásáról van szó –, ami a világ legnagyobb értékei közé tartozik, nem lehet pénzzé tenni, és önös érdekeket szem előtt tartva kisajátítani. 

„E mesével azonkívül, hogy újfent megmutathatjuk az igazság győzedelmeskedését, egyben a szerelem és a jó győzelmét a rossz felett, az is szándékunk, hogy attraktív mozgóképes feldolgozással a nézők elé tárjunk egy mitikus történetet. A cselekménynek helyszíneket adó környezet megválasztásával pedig képet nyújtunk Szlovákia természeti szépségeiről is. Nem utolsósorban a film szellemiségével szerettük volna felhívni a figyelmet természeti kincseink védelmének fontosságára” – nyilatkozta Patrik Pašš, a film neves producere. 

A mese idillikus helyre, egy olyan országba vezeti el a nézőjét, ahol ősi idők óta békésen, háborítatlanul létezett és élt egymás mellett az emberek közössége és a vízi világ népe. Az országban a jóságos és igazságos Juraj király uralkodik. Szeretett párját elveszítette, s mióta megözvegyült, egyedül neveli Hanka nevű lányát. A királysággal határos vízi világban, amelynek teremtményei az emberi szem számára láthatatlanok, titokzatos vízi úrnő uralkodik a segédeivel. Egy napon tudomására jut, hogy Hanka hercegnő megbetegedett, és semmilyen gyógyír nem segít a baján. Az úrnő megszánja Hankát, és gyógyerejű vízzel ajándékozza meg a királyt. A csodavíz minden bajra segít és minden sebet begyógyít. A vízi világ úrnője azonban a király lelkére köti, hogy a gyógyvíz nem kerülhet rossz szándékú, önző ember birtokába, mert annak nagyon súlyos következményei lennének. 

Mesefilm készül a gyógyító víz erejéről
2020. 07. 21., k – 15:20
Hegedűs Norbert
Gallery images
d
dd
d
d
d
d
d

Leírás

 (Fotók: Trigon production)

Ján Sebechlebský rendező úgy nyilatkozott, szeretné, ha meséjük örömet és jó energiákat sugározna a történetével és a képi világával egyaránt. Ugyanakkor emberséget is, amivel – miként a mesében a földi és vízi világ teremtényei, lényei – eredményesen győzhetjük le a kísértést. 

Hankát a cseh Darija Pavlovičová alakítja, Juraja királyt Marián Mitaš formálja meg. A vízi és a földi világhoz is tartozó, a történetben fontos szerepet betöltő malom molnárát Mokos Attila játssza. A fiát, Jakubot, aki világgá megy, s akinek eldöntő nagy szerepe lesz abban, hogy a mesés fordulatok milyen irányba terelődjenek, Jakub Spišák alakítja. A további fontos szerepek megformálói: Kanócz Zsuzsa, Linda Rybová, Juraj Hrčka, Rebeka Poláková, Juraj Kemka, Petr Vaněk, Michal Režný és Peter Šimun. 

A film helyszínei is mesések, köztük van a bajmóci vár, Vöröskő vára, és ahol a forgatás elkezdődött, a tallósi vízi malom. 
A cseh–szlovák filmgyártásban hosszú hagyományra tekint vissza a klasszikus mesefilm. Az egyik legismertebb örökzöld, amely évek óta nem hiányzik a televíziók karácsonyi kínálatából, az 1973-as Három mogyoró Hamupipőkének, Václav Vorlíček felejthetetlen rendezése. 

Az újabb időkben készült cseh–szlovák koprodukciós mesék közül talán a legsikeresebb A hollóvá változott hét fivér, Alice Nellis csodálatos rendezése. A most készülő film a gyógyító víz erejéről, a hét holló története pedig a szó erejéről szól. Azt üzeni, hogy mindig alaposan fontoljuk meg, mit mondunk ki. A mesefilm szenvedő hőse egy anya, aki meggondolatlan pillanatában átokszavakkal próbálja fegyelmezni hét pajkos fiát, mondván: „Bárcsak mind a heten hollóvá változnának!”

Egy érdekesség a végére: az újabb mesefilmekben jelentős szerepeket, sőt főszerepeket formálnak meg hazai magyar színészeink is. A hollóvá változott fivérek egyike Czuczor Noel. Kerekes Vica Milan Cieslar Izlandon is forgatott Esőtündérével lépett be a mesék világába: nem egy palotában élő hercegkisasszonyt játszik, hanem egy hús-vér, falusi szegény lányt, akiben szív és szeretet van, és küzdeni tud, ha kell. Az Úr angyala 2-ben pedig egy csábos kisvárosi varrónő, Magdaléna figuráját tette emlékezetessé. Bárdos Judit is többször volt már mesefilmhős. Legutóbb Marek Najbrt televízióban is bemutatott pokoli meséjében, az Ördögi tollban láthattuk. Egy fogadós szépséges, bátor és okos lánya, aki a különleges küldetéssel érkező ördögfit bevezeti az emberek világába. 

Bevezető

Bár a koronavírus-járvány miatt csúszott A gyógyító víz című szlovák–cseh koprodukcióban készülő mesefilm forgatása, július 14-én megkezdődtek a felvételek, s ha minden a legnagyobb rendben és a tervek szerint halad, a karácsonyi programkínálatot már gazdagíthatja ez az új mesefilm, melyben Mokos Attilát és Kanócz Zsuzsát is láthatjuk majd.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Tallósi Béla

Read More

Post Comment