Search by category:
Egyéb kategória

A meleg párok életét is megnehezítette a koronavírus
Szalay Hajnalka
2020. 07. 21., k – 17:24

2020. július 22., szerda – 07:30
tolerancia szivárványos zászló
Friss ikon
Off

Törzs

A koronavírussal együtt járó krízis még inkább kiemelte a társadalom sebezhetőbb rétegének érzékenységét. Bár az óvintézkedések valamilyen módon mindenkit érintettek, az eleve hátrányosan megkülönböztetett csoportoknak még több nehézséget okoztak. 

Christián Havlíček, az inPoradňa nevű, elsődlegesen az LGBTI-közösség tagjai számára létrehozott tanácsadói központ munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy a tavaszi hónapokban a hazai kórházakban érvényben lévő óvintézkedések különösen érzékenyen érintették a transznemű embereket. Mint mondja, a nemi helyreállító műtétet normál körülmények között is hosszas várakozás előzi meg, a karantén alatt azonban kizárólag a sürgős műtéti beavatkozásokat végezték el, így a transzneműeknek tovább kellett várniuk a műtétre. „Sokan vannak, akik Csehországba utaznak a beavatkozás miatt, és a határzár miatt leállt a hormonterápiájuk” – mutatott rá Havlíček.

„Az ország keleti részén rosszabb a helyzet” – teszi hozzá Zara Kromková, aki a kassai Prizma nevű tanácsadói központban dolgozik, ahol szintén a LGBTI-közösségnek nyújtanak tanácsadást. „Vannak, akiknek egy poprádi vonatjegy kifizetése is gondot okoz, nemhogy egy pozsonyi beavatkozás. Évekig spóroltak, és most még tovább kell várniuk” – mondja Kromková, aki kiemeli a transzneműek ebből fakadó tehetetlenségét. Hozzátette, központjukban jelentősen visszaesett a tanácsadást kérők száma a karantén alatt. „Azt gondolom, általánosságban is keveset beszélünk arról, hogy mit jelent »a biztonságos hely«” – részletezi.

Pluszok, mínuszok

Úgy véli, hogy sokan kényszerültek hónapokig olyan környezetbe, ahonnan még csak hívni sem tudták a központot. Ezt Havlíček csak megerősíteni tudja. „Vannak, akik annak ellenére voltak kénytelenek otthon maradni, hogy ott nem fogadják el őket” – mondja. Hozzátette, hogy sok embernek fel kellett függesztenie a korábbi zaklatások miatt szükségessé vált pszichoterápiát is. Különösen kegyetlennek tartja, hogy egyes országok visszaéltek a helyzettel, és a transzneműekre vonatkozóan hátrányos törvényeket fogadtak el. 

Havlíček azonban egy pozitívumot is kiemel. „A karantén alatt mindenkinek lehetősége volt kicsit lelassulni, egyedül lenni. Ez segíthetett a szexuális irányultság felismerésében” – magyarázta.

Hátrányos helyzet

A krízishelyzet a szivárványos családokat is új helyzet elé állította. Lucia Plaváková ügyvéd szerint gyakorlati akadályok gördültek az útjukba, amelyeknek egy része már hosszú távú probléma, de a karantén ideje alatt csúcsosodott ki igazán. Mivel Szlovákiában az egynemű pároknak nincs engedélyezve sem a házasságkötés, sem a bejegyzett élettársi viszony, közösen nevelt gyermekük anyakönyvi kivonatában csak az egyik fél lehet megjelölve mint törvényes képviselő. Ezért kiéleződött a kérdés, mi lesz a gyerekkel, ha az egyik szülő beteg lesz. A fentebb már említett okoknál fogva pedig az azonos nemű párok tagjai nem kaphatnak tájékoztatást a másik fél egészségi állapotáról sem.

„A másik csoportba azok a problémák tartoznak, amelyeket a kormány óvintézkedései okoztak. Külföldi állampolgárok nem léphettek be az országba, és bár házastársak és gyereket közösen nevelők kaptak kivételt, ez a szivárványos családokon nem segített” – magyarázza a Progresszív Szlovákia színeiben politizáló jogász, aki szerint a jelenlegi jogi keretek között nem lehetett megoldást találni az ilyen problémákra. „A jog nem látja a szivárványos családokat” – teszi hozzá.

gyerek

Gyerekek ezrei élnek “szivárványos családban”

Pozsony |

Függetlenül attól, hogy az állam nem támogatja az ún. „szivárványos családokat”, az országban jelenleg is több ezer olyan gyerek él, akiknek szülei azonos neműek.

Kilépni az árnyékból

Mindhárom szakember egyetért abban, hogy ha a LGBTI-közösség tagjai láthatóbbá válnának és mindenki érzékelhetné, hogy ugyanolyanok, mint a többségi társadalom, az pozitívan befolyásolhatná a róluk szóló diskurzust. Plaváková szerint mindezt az is segítené, ha a magas pozíciókban lévő politikusok vagy köztisztviselők is nyilvánosan vállalnák szexuális orientációjukat, és ha hallhatóbbá válnának a támogató és segítő megnyilvánulások. Kromková arra hívja fel a figyelmet, az, hogy a közösség tagjainak élete milyen irányban változik, a társadalmi diskurzustól is függ.

Bevezető
Pozsony |

Hogyan érintette a határzár a LGBTI-közösség tagjait? Hova vezethet, hogy a jogrendünk nem vesz tudomást a szivárványos családokról? Mi kell ahhoz, hogy társadalmunk felébredjen, és előítéletek nélkül nézzen a többségtől eltérő nemi irányultságú emberekre? A pozsonyi Pride hetén erről is beszélgettek a fővárosban.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Szalay Hajnalka

Read More

Post Comment