Search by category:
Egyéb kategória

Tokió: 45 szlovákiai kvóta a reális cél
Lencsés Zoltán
2020. 07. 22., sze – 17:22

2020. július 22., szerda – 18:00
polasek
Friss ikon
Off

Törzs

„Mindannyian abban reménykedtünk, hogy ilyenkor már Tokióban leszünk, a sport legnagyobb ünnepén. Biztos voltam benne, hogy az eseményt meg fogják rendezni, de a halasztás óta is töretlenül optimista vagyok, hiszem, hogy jövőre sor kerül rá. A sportolók felkészítése mögött komoly munka áll, ez nem mehet veszendőbe. Az elmúlt időszakban azon dolgoztunk, hogy minimalizáljuk a halasztás okozta károkatˮ – mondta beszédében Anton Siekel, a Szlovák Olimpiai és Sportbizottság elnöke.

Kevés a konkrétum

Egy, a napokban napvilágot látott közvélemény-kutatás szerint a japánok többsége ellenzi az olimpia megrendezését, és már akadt olyan sportoló is, aki kampányolt ellene. Siekel ennek kapcsán elismerte, hogy a jövő évi rendezés részleteiről egyelőre meglehetősen kevés a megbízható információ. „Fontos leszögezni, hogy sem a japán kormány, sem semmilyen nemzetközi szervezet nem fogalmazott meg konkrét szabályokat és kritériumokat, amelyek mellett a 2021-es olimpia megrendezésre kerülhet. Így jelen pillanatban is nagy a bizonytalanság. Amit jelenleg tudunk, az nagyrészt csak találgatás a média részéről, szakértői véleményeknek azonban híján vagyunkˮ – zárta mondandóját Siekel.

50 is összejöhet

Jelen pillanatban az összes olimpiai kvóta kicsivel több mint 50 százaléka került kiosztásra, Szlovákiának eddig 18 biztos helye van. Jozef Buček sportigazgató szerint 45 kvóta megszerzése lenne az ideális. „Nemrég frissültek a kvótaszerzés kritériumai. Az időpontok sok helyen változtak, ezt leszámítva semmilyen komolyabb módosításra nem került sor. Ennek alapján továbbra is tartjuk magunkat ahhoz, hogy 45 kvóta a reális. Az optimista forgatókönyv szerint az 50 is összejöhet. A küldöttség teljes létszáma várhatóan 100 körüli leszˮ – mondta Buček.

„Az olimpia elhalasztásával értelemszerűen a rengeteg általunk tervezett kísérőrendezvényre sem kerülhetett sor. A fennálló helyzet nemcsak logisztikailag, gazdaságilag is komoly kihívás elé állít minketˮ – hívta fel a figyelmet Jozef Liba főtitkár, aki arról is beszélt, hogy százezer eurós nagyságrendű a veszteség, miután a bizottság sok mindent előre befizetett Tokióban. A kvótát szerzett sportolók számára többek között a repülőjegyek és a szállások is be voltak biztosítva, bár Liba hozzátette: a veszteség még csökkenhet, ha a jövő évi dátumra sikerül átfoglalni a szállásokat, ha pedig ez nem lehetséges, úgy a bizottság minden esetben visszakéri majd a befizetett összeget.

Likér: „Ez így nehéz”

A bizottság sajtótájékoztatóján több sportoló is jelen volt, többek között Likér Péter, a kajak négyes edzője, valamint Filip Polášek teniszező is.

„Miután minden kvalifikációs versenyünk elmaradt, komoly gondban voltunk, hogy miképp motiváljuk versenyzőinket. Most semmi sem történik, így nem tudják megmérettetni magukat versenyen. A jövő héten lesz egy erőfelmérő háziverseny a Zemníken, amely arra jó lesz, hogy kiderítsük, kinek javult a teljesítménye és kié rosszabbodott. Szerencsére nemrég sikerült megegyeznünk a magyarokkal, így Szolnokon tudtunk edzeni. Kéthetes sikeres összpontosításon vagyunk túl, amely hétfőn ért véget. Itt már nagyjából láttuk, hogy melyik versenyző milyen szinten jár – mondta a már olimpiai kvótával rendelkező kajak négyes edzője. – Épp tegnap beszélgettünk arról, hogy már el kellett volna repülnünk Tokióba, ehelyett itt vagyunk érmek, versenyek és eredmények nélkül. Ez így nagyon nehéz. ˮ

Polášek jó helyzetben

A teniszezők páros-világranglistáján elfoglalt helyezésének köszönhetően Filip Polášek – bár még nincs kvótája – fél lábbal már az olimpián érezheti magát. 

„Az olimpia a legfontosabb egy sportoló számára. Eddig még egyszer sem jött össze a részvétel, bár egyszer már nagyon közel jártam hozzá. A jövő évi időpont is kedvező számomra, mivel pont Wimbledon és a US Open közé esik. Ráadásul a világranglistán elfoglalt helyem alapján nem kell minden egyes tornán a pontokat hajszolnom, jó helyzetben vagyok. Jelenleg úgy tűnik, hogy Igor Zelenay lesz a partnerem. Ő is jó pozícióban van a ranglistán, így nem kéne szabadkártyát kérnünk. Vegyes párosban ugyanúgy szeretnék indulni, de ez persze azon múlik, hogy én és Viktória Kužmová is szerzünk-e kvótát.ˮ

A jelenlegi állás szerint magyar színekben 81 sportoló (és 3 tartalék) szerepelhet a tokiói nyári olimpián. A létszám korántsem végleges, az egyéni sportolók mellett a női vízilabda- és kézilabda-válogatottnak is reális esélye van a kijutásra. A Magyar Olimpiai Bizottság korábbi anyagában 144 és 179 közöttire becsüli a csapat majdani létszámát. (ot)

Cím
Magyarország 81+3-nál jár

Bevezető

Az eredeti időpont szerint holnapután kezdődne Tokióban a 2020-as nyári olimpia. A halasztás okozta változásokról, az aktuális helyzetről és az elvárásokról is szó esett ma, a Szlovák Olimpiai és Sportbizottság sajtótájékoztatóján.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Lencsés Zoltán

Read More

Post Comment