Search by category:
Egyéb kategória

VERSEK ÉS ARCOK: Kinek szoros, kinek tág
Hegedűs Norbert
2020. 07. 25., szo – 10:17

2020. július 25., szombat – 10:20
Hodek Mária
Friss ikon
Off

Törzs

Hodek Mária a Komárom melletti Örsújfaluról indult, nyitrai pedagógiai főiskolásként néprajzi gyűjtést folytatott a Zoboralján, Ág Tibor és Zsilka Tibor szakmai segítségével, 1976 és 1990 között Gútán, illetve Ekelen tanított. Utóbbi helyen a magyar alapiskola TÁTIKA gyermek-folklórcsoportjának művészeti vezetője volt tizenegy éven át.

A rendszerváltás után az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ahol huszonöt évig, 2015-ös nyugdíjba vonulásáig élt. 1995–1999 között a Columbia Egyetem Tanárképzőjében tanulta az angol nyelv és irodalom tanítását, alkalmazott nyelvészetet, illetve angol nyelvű művelődést. Ez utóbbiból doktori fokozatot szerzett. Ezután a Columbia tanárképzőjében adjunktusi státuszban tanított a Nemzetközi és Transzkulturális Tanulmányok Tanszéken. 2005-től tíz éven át a New York-i városi egyetem tanára volt.

Tavaly a Táncfórum elnökségétől megkapta a Szlovákiai Magyar Néptáncmozgalomért Díjat, amelyet eddigi legfontosabb elismerésének tart.    

„Pedagógus vagyok. Semmilyen szervezetnek, szövetségnek, egyletnek, klikknek, páholynak nem vagyok tagja. Mint polgár és pedagógus minden kezdeményezést támogatok a legjobb tudásom szerint, ha a kezdeményezések a közjót szolgálják” – írta rövidre fogott szakmai önéletrajza végére.

A Bartók Amerikában című verssel nyitrai diákként találkozott 1976-ban. Honnan tudhatta volna akkor, hogy egyszer Amerikában fog élni, ahol ennek a nagyívű költeménynek egy egész más olvasatát is megérti és átérzi?

„A tanárom, Tőzsér Árpád javaslatára népdalgyűjtésbe kezdtem, teljesen zöldfülűként, de nagyon lelkesen. Közben fokozatosan merismerkedtem Kodály hatalmas gyűjtőmunkásságával. Rajta keresztül Bartókhoz is eljutottam, holott ő a Zoboralján nem gyűjtött. Mivel szlovák–magyar szakos pedagógusnak készültem, azt is tudtam, hogy a szlovák népdalok zömét Bartók gyűjtötte össze, és a két nép zenei kultúrájának kölcsönhatásairól is sokat beszélt, illetve írt. Huszonévesként leginkább ez a két sor fogott meg a versben: Jaj istenem, a világ, kinek szoros, kinek tág. Ez ugyanis egy zoboralji népdal első két sora. Balladákból is vannak részletek benne, és én akkoriban egyre több népballadát gyűjtöttem össze az adatközlőktől.”

A szlovák és a magyar népdalok egymásra hatása akkor vált tapinthatóvá Hodek Mária számára, amikor az ekeli gyerekekkel szlovák szervezésű fesztiválokra utazott. Egy alkalommal például hazafelé a buszban a gyerekek spontán rázendítettek egy aznap hallott, Trencsén környéki szlovák népdalra, mert tetszett nekik. Talán azért, mert sok hasonlóságot mutatott egy általuk ismert magyar dallal. „Mondanom sem kell, mekkora jellemformáló, gondolkodásformáló ereje van nálunk annak, hogy a gyerekek megismerik egymás kultúráját. A Bartók Amerikában a szimbiózisra való törekvésről is szólt nekem akkor – jegyzi meg Mária –, a népek barátságának eszményében hívő Bartókról.” Az ő viszonya Amerikához mégis teljesen másképp alakult, mint Bartóké.

„New Yorkban a vers hatására éveken át kutattam, miért nem tudott beilleszkedni, miért nem érezte otthon magát Bartók abban a városban, amely a különböző kultúrák olvasztótégelye, ezért elvileg ideális hely lehetett volna egy világjárt, nyelveket beszélő művész számára. Mindent elolvastam, amit magyarul és angolul talátam az ottlétéről, leveleket, feljegyzéseket, ismerősök, barátok, orvosok visszaemlékezéseit. Megkerestem azt a bronxi házat, ahol lakott. Jártam a temetőben a síremlékénél, ami tulajdonképpen két márványtábla a földön. Az egyiken a születés és a halál dátumát tüntették fel, a másikon azt a dátumot, amikor a hamvait hazavitték Magyarországra. Szóval meg akartam érteni az Amerikában élő „hús-vér idegen” Bartókot, de rajta keresztül magamat akartam megérteni. Azt, hogy velem mi történik. Mert életem nagy kihívása volt az emigráció, ahogy Bartók számára is kihívás volt elhagyni Magyarországot. Tény, hogy rövid időt töltött New Yorkban, hiszen 1940 őszén érkezett, és 1945 őszén halt meg. Ezalatt nem tudott akklimatizálódni. Makacs is volt, gyakran elutasította azokat, akik így vagy úgy segíteni szerettek volna neki, példálul nem fogadott el egy tanári állást egy neves művészeti főiskolán, mondván, hogy amit ő tud, azt nem lehet tanítani. És New Yorkban derült ki, hogy halálos beteg. Ehhez is furcsán viszonyult, eleinte nem vette komolyan, például sokáig nem hagyta magát megröntgeneztetni. És csak akkor vonult szanatóriumba, amikor már késő volt. Közben rengeteget dolgozott, állandóan vele volt a kis fekete kottafüzete. Egyrészt rá is kényszerült, másrészt tudta, hogy nagyon beteg, és nyomot akart hagyni maga után a világban. Úgy érzem, Szilágyi Domokos kiváló érzékkel ábrázolta ennek az embernek a lelkületét. Az is benne van a versben, hogy Bartók az alkotást, a teremtést választotta reménytelen helyzetében. Ez a felismerés pedagógusként is megerősített abban a hitemben, hogy mindenki képes alkotni valamit, amivel nyomot hagy. Bármilyen apró dologgal újraalkotható a világ. A mi világunk Ekelen, Örsújfalun vagy New Yorkban.”

Fontos kapcsolódási pont kettejük életében, hogy Bartók három éven át „vendégtanári státuszban volt” a Columbia Egyetem könyvtárának zenei részlegén, ahol szerb–horvát népzene lejegyzése és publikálása volt a feladata, de főként segíteni akarta őt az állással az egyetem, amely már New Yorkba érkezése után egy hónappal díszdoktorává avatta. Hodek Mária diákként naponta megfordult abban a könyvtárban, és gyakran eszébe jutott a zeneszerző, akit Amerika tulajdonképpen tárt karokkal fogadott, ő mégsem talált otthonra benne. „Tapasztalatból tudom, hogy az ott élők zöme rendkívül segítőkész, ha látják, hogy az újonnan érkező nyitott, elkötelezett, szeretne valamit elérni, s ezért hajlandó megdolgozni. Az a bizonyos amerikai álom, azaz a társadalmi mobilitás a létrán, azonban nem úgy működik, ahogyan nálunk elképzelik. Sokat kell dolgozni érte. És azoknak se mindig sikerül, akik sokat dolgoznak érte. Amikor a disszertációs munkámat írtam, egyik éjjel ültem a számítógép előtt, ölemben egy jegyzetfüzettel. Egyszer csak két piros pöttyöt vettem észre rajta. Nem értettem, hogy kerültek oda. Aztán amikor a harmadik is lecsöppent, észrevettem, hogy vérzik az orrom. Ekkor nyert konkrét értelmet számomra az orrvérzésig tanulni kifejezés.”

Mária úgy gondolja, hogy Bartók konokságával önmagát juttatta arra a sorsra, amiről ez a vers szól. De ugyanolyan konok volt Budapesten is, amikor a barátain akart segíteni, például a politikai ügyei miatt kellemetlen helyzetbe került Kodályon. A konokság kétélű fegyverként is működhet. Szóval megadatik nekünk a választás lehetősége, de választásainknak következményei vannak.

„New York-i éveimet végigkísérte Bartók. Gyakran gondoltam arra, mit csinált, mit nem csinált, milyen döntéseket hozott, mit érezhetett bizonyos helyzetekben. Mert nekem sem volt könnyű alkalmazkodni. Eljutottam arra pontra is, amikor legszívesebben csapot-papot otthagyva hazamenekülök, mert úgy éreztem, képtelen vagyok boldogulni a számomra idegen közegben. Mert semmi nem úgy működött, ahogy elképzeltem, illetve korábban megszoktam. Ezt hívják kultúrsokknak. Ilyesmit érezhetett Bartók is. Én azért voltam szerencsésebb helyzetben, mert iskolai közegben éltem, mindig sokan vettek körül. A közösség pedig segített, ha hisztériázás helyett figyeltem rájuk. De ennek a versnek is köszönhetem, hogy sikerült megértenem Amerikát. Elhatároztam ugyanis, hogy mindent másképp fogok csinálni, mint a vers szerint Bartók csinált, hogy elkerüljem azokat a buktatókat, amelyeket ő nem tudott elkerülni. Szerintem, ha a sors megengedte volna neki, hogy hosszabb ideig éljen Amerikában, valószínűleg egészen másfajta Bartókot ismertem volna meg.”

A kultúrsokk kifejezést turisták is előszeretettel használják távoli országokra, de természetesen egész más ellátogatni valahová, mint huzamosabb ideig ott élni. Ahogy hazalátogatni is egészen más, mint hazaköltözni. Az újabb kultúrsokk akkor érte Máriát, amikor idehaza szembesült azzal, hogy harminc év alatt vajmi keveset változott itt az emberek gondolkodásmódja. De ez a téma hosszú eszmefuttatást igényelne, és nincs is köze a vershez. Maradjunk annyiban, hogy számára most Örsújfalu a világ közepe. Ugyanannyira, amennyire New York az volt. És hogy mindig ott érezte magát otthon, ahol élt, függetlenül attól, melyik ország térképén található az a hely, az a pátria.

 

Milyen széles az Óceán
annak, ki hazagondol – 
s rossz hír számára mily rövid az út. 
S százszor jajabb annak, ki már-már 
gondolkodni se tud a gondtól. 
Jaj neked, hús-vér idegen! -: 
szerves gép itt az ember – – 
próbáld szeretni – hisz mégis az a dolgod – 
nem kilóra mért szerelemmel.

Hova vetemedtél 
hova vetemedtél 
szivárvány havasról 
szivárvány havasról 
tűzre te vettettél 
hamuvá vedlettél 
mint jó Ráduj Péter 
szëme mënyecskéje
románul Marinka 
magyarul Margitka 
ifjú Ráduj Péter 
szëme mënyecskéje
románul Marinka 
magyarul Margitka

Jaj istenem a világ 
kinek szoros kinek tág 
jaj de szoros a világ 
csontig hatol velőt vág 
hogy kitágul a világ 
ha egyszer jobb időt lát.

Dolgos állat az ember, 
így bírja ki magát, 
lesz még célszerű is 
az agyontervezett világ, 
mindennek oka s célja 
s valami haszna van, 
a jövő alaprajza 
az arc ráncaiban, 
emez már föld alá nő, 
amaz csillagokig – – 
– Komponálni? lehet még? 
 de hát az ember dolgozik.

Kőrösfői lányok, 
mármarosi románok, 
sátron sívó arabok, 
kunyhón tengő törökök: 
hogy a nóta régi 
s hogy mindig új: így örök – 
egy nyelven szól az. mind, 
magyarul, románul, 
s ki más értené, ha 
nem Bartók tanár úr?!

“Gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák lábaikkal, és fordulván, meg ne szaggassanak titeket ” 

(Máté: 7 : 6)

Estélyiben-frakkban 
Urak-Hölgyek, hölgyek-urak, 
zongoraszónál szebb 
zongorafödélen a lakk,

gyémántbolygók keringenek, 
csiribirivalcer – 
– pucér füleknek szól, 
veszett ez a hangszer!

Kicsi ember, tudsz-e 
szépeket hazudni, 
szép álságot hinni? 
Van-e erőd: utolsóig 
minden poharat kiinni?

Kin veszed meg végül, 
hogy nem alhatol? 
Ten bűnöd az is, ha 
megszaggattatol.

Sikonghatsz nyersen, mint a dzsessz,
vijjogtathatsz vonósokat, 
doboghatod a végtelen 
szinkópás ritmusait, 
csobogó fényakkordok 
gyöngyözhetnek ujjaid alól – 
mit számít a kőfülűeknek! 
Köpj rájuk – másként nem megy. 
De senki se tiltja meg, 
hogy néha ne fájjon kegyetlenül.

Fáj az otthon, ki megtagadott. 
Fáj az otthon, a megtagadott.

Halál elől meghalásba menekül, aki él – 
út-e az út, mely nincsen? 
Kevés helye az életnek ott, hol túl sok a vér, 
kevés helye az embereknek, hol túl sok az isten.

Akit sorsa meg akar tartani: 
síriglan-reményben ég el. 
Akit sorsa el akar veszteni: 
megveri tehetetlenséggel.

Gond a pénz is, míg szabadságot ad, 
gond a csönd is, ha nincs. 
Hogy mindent megértesz, ne áltasd magad, 
a lélek végül rádpirít: 
hisz nem olyannak ismer, ki. az alázatra is ráér 
körömfeketényi szabadságért.

Mert a lélek, a lélek, a lélek 
már semmiségnek örülni sem átall – 
ó, boldogság az is, 
ha Mount Vernonben barátságot kötsz egy cicával.

Marinka, Margitka, 
hamvasság hamvvedre, 
ajkadból rózsa nő, 
rög tapos kezedre, 
jó Ráduj Péternek 
szëme-szép-mënyecske                 
Marinka, Margitka, 
hamvasság hamvvedre.

Távol a gyűlölet, a szeretet is távol – 
akad-e, ki a sohatöbbéig kísér a 
West Side Hospitalból? 
Egy fájdalom sem mérhető mással – 
megértik-e, mennyire megérte 
kimondani az óriás keserűséget úgy, 
hogy a legtörpébb is értse?!

Jaj istenem a világ 
kinek szoros kinek tág 
jaj be szoros a világ 
csontig hatol velőt vág 
hogy kitágul a világ . 
ha egyszer jobb időt lát. 

Meghallani
amint fordulván csikorog a föld
ébredni fáj
valahol nyüszít egy állat –
meghallani 
a lélek ultrahangjait, 
szétrugdalni a valóság határait, 
hogy minél többet szippanthassunk 
a lehetőségek levegőjéből –
és közben ne feledjük,
hogy a feledékenység a jövő halála.

Fából faragott fájdalom, 
kőbe kalapált gyűlölet, 
allegro-barbaro-jelen, 
polifón álom, ó, jövő, 
rezdülj végig, 
a megismeréstől a fölismerésig, 
a céltudatos húrokon! 
Rezdülj végig, 
a végestől a végtelenségig, 
tudatos, ésszerű varázs -: 
mert csak az igaz, ami végtelen, 
minden véges: megalkuvás.

Tűz-víz-föld-ég 
Basa Pestát megölték 
fű-füst-zöld-kék 
tűz-víz-föld-ég 
Basa Pestát megölték 
tűz-víz-föld-ég 
fű-füst-zöld-kék 
hívó hűség – 
a természet zenévé szerveződik 
figyeljetek 
hangjaira 
(dúdol a mélybarna szemű – 
itt csak Mr. Bartók 
amerikaiak közt egy európai
felhőkarcolók közt az elemek rokona.)

Könnyel áztatott, jajszóval sulykolt idegeken 
világot lépik az értelem – 
aj – 
múló élet múlhatatlan hangjainál 
pusztuló vörösvértestekben gondolkodik a halál.

Van-e jogod elítélni 
– hisz benne s belőle is élsz – 
a jelent, 
mert kínjában kérész-éltű fogalmakat. teremt? 
Aki alkot, visszafele nem tud lépni – 
ha már kinőtt minden ruhát, 
meztelenül borzong a végtelen partján, 
míg fölzárkózik mögé a világ.

A gondolat végül széttör minden káprázatos formát, – keserves út ez az egyszerűség felé. Keserves és hosszú az út a bizonyítástól a kinyilatkoztatásig, az okolástól az axiomatikáig, – keserves, hosszú út, mert: élet.
S az élet a bizonyíték. 
Lehetnek szégyenei a logikának az axiómák: de az igazságnak remekei. 
Keserves és hosszú az út a léttől a megismerésig, a megismeréstől a fölismerésig. 
A megismerés üdvözítő módja nem a megfogalmazás, hanem a teremtés. 
A fölismerésé a küzdelem. 
Így születik a nyugalom: nyugtalanságok egyensúlya.

Semmi sincs hiába: a természet nem pazarol, s ha pazarol is: szükségszerűen. Nem szavaid: magadat pazaroltad – sokszor nemcsak a konyhapénzt: a szabadságot is be kellett osztanod, hogy holnapra is maradjon. 
A beosztás kényszerű volt; magad pazarlása szükségszerű: céltudatos. 
Mindig utáltad azokat, kik bizonyos dolgokat csak azért találnak ki, hogy ellentétei legyenek meglevőknek.
Vigasztal-e, ha szükségszerűen pazarlod magad?

“s a világot bármikor újraköltöm” 
(Lászlóffy Aladár)

Szereti a világ, ha újraköltik: 
hisz objektív valósággá válik az 
újraköltés is -: 
így lesz a világ halhatatlan. 
Mit számít a Te, az Ő, az én halhatatlanságom – 
egyedül küzdelmünk számít az egyetemes megmaradásért. 

Értetlenül él-hal, 
aki az érzelmek dialektikájához nem ért. 
Sajnálhatod a hímnős fajokat – kettős: tehát 
kettőzött magányukért, 
kik sosem tudják fölfogni, hogy az élet, 
– mert hisz meghalunk – a 
reménytelenül szeretett: 
egymásra-utaltság -, s az egymásra-utaltság 
legmagasabb fokon szervezett 
formája a szeretet.

Minden élőre ezer halál jut – 
könnyezik a kő is. 
A borzalom napjaiba 
belefárad az idő is.

Dolgos állat az ember; 
a cél: remény is egyben. 
Így hát a félt halál sem 
oly kérlelhetetlen.

Éjek zuhogó titkát 
engeszteli a nap. 
Ki messze fényekig ellát 
az boldogabb.

Az a boldogabb s fájóbb. 
Már nem áltatja semmi. 
Unokák szeme tükrén 
jó lesz elpihenni.

Sok csillagot túlélsz –
s ha hisszük, neked is hisszük el,
hogy nem azért, mert a vég közel.
Az élettel ekvivalens reményt 
– mely mindegyikünk asztalán 
jelen lehet naponta (hisz 
kenyér-só magában kevés), 
haszonnal esszük akkor is, 
ha meg sem köszönjük talán.

Cím
Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában

Bevezető

Versek és arcok című sorozatunkban olyan személyiségekkel beszélgetünk, akiknek életében meghatározó szerepet kapott egy-egy lírai alkotás.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Juhász Katalin

Read More

Post Comment