Search by category:
Egyéb kategória

Šeliga szerint Kyselicának le kellene vonnia a személyi konzekvenciát
Mészáros Richárd
2020. 07. 28., k – 13:02

2020. július 28., kedd – 13:14
Juraj Šeliga
Friss ikon
Off

Törzs

Šeliga szerint az államtitkár törvényt sértett azáltal, hogy katonaként aktívan kampányolt. Hozzátette: felvetődik a kérdés, miért csinálta ezt. Ezzel kapcsolatban felidézte, hogy a katonai hírszerzés akkori igazgatója, Ján Balciar nem tudott magyarázatot adni a vagyona eredetére. „Kyselica úr nem mondhat nekünk semmit, mert köti a titoktartás. Nem mondhatja el, milyen feladatokat teljesített, hogy mit tett vagy nem tett. Marad tehát a kétség és az enyhe utóíz” – fogalmazott Šeliga, aki szerint egy kampányoló politikus nem lehet egyidejűleg titkos ügynök is. „Választani kell, hogyan akarjuk szolgálni a hazánkat” – fűzte hozzá.

Lukáš Kyselica belügyi államtitkár és a Gorilla-csapat volt vezetője a Denník N információi szerint a katonai hírszerzés titkos tagjaként indult a parlamenti választásokon az OĽaNO színeiben. Erről állítólag a párttársai sem tudtak. Kyselica a portál szerint 2019 októberétől 2020. március 19-ig szolgált a hírszerzésnél.

Hétfőn Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter és Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter is kijelentették, hogy Kyselica élvezi a bizalmukat.

Bevezető
Pozsony |

Lukáš Kyselica belügyi államtitkárnak le kellene vonnia a személyi konzekvenciát. Ezt Juraj Šeliga (Za ľudí), a parlament elnöke írta ki a közösségi oldalára kedden arra a médiahírre reagálva, mely szerint Kyselica a kampányidőszakban és egy ideig a választások után is a katonai hírszerzésnél szolgált.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment