Search by category:
Egyéb kategória

Megtagadták a vallomástételt a strómanok állítólagos gyilkosai
Mészáros Richárd
2020. 07. 30., cs – 15:18

2020. július 30., csütörtök – 15:23
Szamaránszky Roland
Friss ikon
Off

Törzs

A bíróság szeptember 3-ra napolta el a tárgyalást, decemberig további tárgyalások lesznek az ügyben.

Szeptemberben a Sátor-banda több tagját is kihallgatja a szenátus, köztük Bugár Györgyöt, Nagy Zsoltot és Kádár Krisztiánt. Bohdan Čeľovský ügyész több mint 20 tanú meghallgatását tervezi a tárgyalás során, közülük legalább öten a Sátor-banda tagjai voltak.

Már szerdán, a főtárgyalás során panaszkodtak vádlottak a média jelenléte miatt. Azt állítják, a sajtóban megjelenő információk alapján a tanúk kiigazíthatják vagy módosíthatják a vallomásukat. A vádlottak ügyvédei a nyilvánosság kizárását követelték, amit Pamela Záleská, a szenátus elnöke megtagadott. Emlékeztetett, hogy a tanúk eskü alatt vallanak, és ha hazudnak, hamis tanúzásért elítélhetik őket. Ezt csütörtökön, Alföldi László vádlott hasonló kérése után is megismételte.

Alföldi László azt mondta, csak akkor akar vallomást tenni, miután a bíróság meghallgatta Bugárt és Nagyot, az ügyben tanúskodó két férfi többrendbeli gyilkosság miatt tölti börtönbüntetését, és úgy döntöttek, együttműködnek a rendőrséggel. Bugár és Nagy a gyilkosságok végrehajtóiról és azok állítólagos megrendelőiről, Dora Ferencről, Alsóhatár polgármesteréről és fiáról is beszélt. Apát és fiát hatrendbeli gyilkossággal – köztük egy gyilkosság előkészítésével – és csalással vádolják, a polgármester a vád szerint a Sátor-féle bűnszervezet tagjaként is bűncselekményeket követett el, Alföldi pedig pervitínnel kereskedett.

Bevezető
Bazin |

Megtagadta a vallomástételt a Speciális Büntetőbíróság előtt a strómanok meggyilkolásával vádolt Alföldi László és Szamaránszky Roland. Kijelentették, nem beszélnek az újságírók jelenlétében, és csak azután hajlandók vallomást tenni, miután a bíróság meghallgatta Bugár György és Nagy Zsolt tanút, akiket a Sátor-banda tagjaként elkövetett gyilkosságokért már elítéltek.

Település / hely
Bazin

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment