Search by category:
Egyéb kategória

Évfolyamonként tizenöt támogató szülőre volna szükség
Száz Ildikó
2020. 07. 30., cs – 14:11

2020. július 30., csütörtök – 19:00
Táblaavató ünnepségszaz
Friss ikon
Off

Törzs

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház honlapján szombaton jelent meg a Lévai Református Egyházközség nyilatkozata a Czeglédi Péter Református Gimnázium megmaradása ügyében. „Intézményünkben a diáklétszám 2015-ben 40 főre csökkent. Szomorúan vettük tudomásul, hogy az iskolánk 2020-ban nem tudott első osztályt nyitni. A Juhász Gyula Alapiskola 9. évfolyamának 19 tanulójából mindössze ketten választották a helyi gimnáziumot. Így a diáklétszám 2020. szeptemberére 31 főre csökken (ebből hárman Magyarországon tanulnak). 28 diákkal kell az újabb tanévet elindítani” – áll a nyilatkozatban. A nyilatkozatot megfogalmazó lévai egyházközség elnöksége ugyanakkor hangsúlyozta, hálásak a gimnázium anyagi támogatásáért mindazoknak, akik szeretnék szórványiskolánkat megmenteni, de nem az anyagi hiány, hanem az érdektelenség és a diáklétszám csökkenése miatt került veszélybe az iskola. Kérik a segíteni szándékozókat, gyűjtsenek névvel, címmel és aláírással ellátott elkötelező, támogató nyilatkozatokat azoktól a szülőktől, akiknek a gyermekei szeptembertől az alapiskola 7., 8. és 9. évfolyamába lépnek be, és később a Czeglédi Péter Református Gimnáziumban folytatnák a tanulmányaikat. „Ha augusztus 15-ig évfolyamonként összegyűlik legalább 15 hiteles szülői nyilatkozat, az reményt ad arra, hogy érdemes tovább folytatni a küzdelmet és a jelenlegi hullámvölgy után a diáklétszám növekedni fog” – áll a nyilatkozatban.

A Czeglédi Péter Református Gimnázium közösségi oldalán a Lévai Öregdiákok Egyesületének felhívását tették közzé a napokban, amelyben az áll, hogy alapítványi formában működtetnék tovább a gimnáziumot a lévai egyházközséggel együtt. Az öregdiákok kérik az alapiskolás gyerekek szüleit jelezzék, ha ebbe az intézménybe íratnák be gyermeküket.

Bevezető
Léva |

Fennáll a veszélye annak, hogy felfüggesztik a Czeglédi Péter Református Gimnázium működését, és a jövő tanévben már csak az érettségi előtt álló negyedikes diákok látogatnák az iskolát. Az iskola egykori diákjai és támogatói azonban még nem adták fel a küzdelmet.

Település / hely
Léva

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Száz Ildikó

Read More

Post Comment