Hírkereső

Gazdag életműve igazán szerteágazó. Írt prózát, drámát, forgatókönyvet, volt dramaturg és rendező, belekóstolt az újságírásba és a televíziózásba, állt az Írószövetség élén, minisztersége idején a nemzeti kulturális örökségen tartotta vigyázó szemét. Mindezek mellett volt még szőlősgazda is Szigligeten, ahol nádfedeles házat épített régi borospincével.

Életének kilencvenkettedik évében is meglehetősen termékeny. Görgey: Görgey című, legutóbbi kötete személyes hangú mementó. Dédnagybátyjáról, a magyar történelem egyik kimagasló egyéniségéről, a honvédtábornok Görgey Artúrról emlékezik meg benne. Tíz írásban mutatja be az ősi hagyatékot. Különleges relikviák, dokumentumok, feljegyzések, korabeli fotók kíséretében rajzolja meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik fővezérének portréját.

„Egyrészt elmondom a történeteket, amelyek ezekhez a relikviákhoz fűződnek, másrészt közzétettem Görgey című drámám eddig kiadatlan szövegét. Egerben volt a darab ősbemutatója, azóta Dráfi Mátyás, a Jászai Mari-díjas komáromi színész is megformálta a szerepet. Ő maga nagyon ötletesen úgy vitte színpadra a darabot, hogy tudja utaztatni az előadást. Ha jól számoltam össze, pályám során huszonöt darabot írtam, köztük a Komámasszony, hol a stukker?-t, a Galopp a Vérmezőnt és a Mikszáth különös házasságait, s azok nyomtatásban is megjelentek. Önmagában egy darabot közölni kötetben azonban lehetetlen. Nincs az a kiadó, amely kihozná önmagában. A Görgeyt illetően ezért nem maradt más megoldás, mint hogy ravaszul beletegyem a könyvem végére. A borítón egy festmény látható Görgey Artúrról, a hátlapon pedig az én öregedő figurám.”

De már elkészült az újabb kötet, a Corvina Kiadó gondozásában megjelenő Ceterum censeo, amely szeptemberben lát napvilágot. Magyarul a cím annyit jelent: egyébként az a véleményem, vagy egyébként javaslom. Az ő értelmezésében: Mondom a magamét. 

„Különböző írásaim kollekciója lesz versekkel együtt, de a rólam írottakból is kerül a könyvbe néhány nagyon szép példány. Plusz egy interjú és rengeteg fotó az életemből. Somogyi Zoltán barátomat kértem fel a szerkesztői munkára, mivel egyedül én már ezt nem tudtam volna összerakni. A szemem ugyanis már nem a régi. Szellemileg nincs gond velem, csak a látásom gyengült. Technikailag nagy nehézségek árán dolgozom. A beírás állít nehéz feladat elé.”

Ettől függetlenül három megkezdett munkája van. Mindig azt folytatja, amelyikhez éppen kedvet érez. Az elsőnek már címet is adott: Utazás a végtelenbe. Ezt folyamatosan írja.

„Az egész egy dialógus, mégsem nevezném darabnak, mert egy párbeszéd, semmi egyéb. Halálom után visz engem egy angyal valahova, ahol majd a helyem lesz. Én meg faggatom, hogy mi lesz, hogy lesz, milyen a túlvilág. Ő különböző válaszokat ad, többnyire kitérőt. De az angyal is érdeklődik. Arra kíváncsi, milyen a földi élet. Egy transzcendens figura és egy meghalt lélek utazása és beszélgetése a történet. Elő lehet majd adni színpadon, de remélem, olvasva is érdekes lesz. Mostanában főleg ezen dolgozom.”

Több mint száz oldalt megírt már a másik könyvéből is, amelynek nincs koncepciója. Munkacíme: Amikor még éltem.

„Életemben először írok olyan könyvet, amelynek nem adtam formát. Eszembe jut egy emlék, egy gondolat, egy élmény, azt leírom, utána három csillag, és jön a következő, ami teljesen másról szól.”
A harmadik kötetet vágyálomnak nevezi. Attól tart ugyanis, hogy a szeme miatt nem tudja majd befejezni. Neki írt levelekből, dedikációkból állna.

„Életem során nagyon sokan írtak nekem. Őrületes nagy levélanyagom van, és nagyon érdekesek. S itt ez a rengeteg nekem dedikált könyv. Füst Milántól kezdve Illyés Gyulán és Németh Lászlón keresztül egészen Heinrich Böllig. Ezeket kapcsolnám össze, de félő, hogy erre már nem kerül sor. Ha az élet megengedi, akkor viszont szerzek hozzá egy elszánt irodalmár-filozófust, aki majd segít a munkában. Nem akármilyen feladatra vállalkozik, merem ígérni. Ha megélem, ez is elkészül, ha nem, legfeljebb a halálom után.”

Görgey Gábor természetesen nagyon ambicionálja, hogy megélje, már csak azért is, mert szeret élni. Ereje, alkotókedve nem is engedi, hogy feladja. Évei számával pedig egyáltalán nem törődik. Főleg, hogy még ma is remek formában van, megjelenése, külső és belső eleganciája még mindig ámulatra méltó. Hogy mit tett mindezért?

„Ennek biztos vannak genetikai titkai – mondja az irodalmi hadvezér. – Görgey Artúr a kilencvenkilencedik életévében halt meg. Mindig fontosnak tartottam, hogy az ember az indulatait és az esetleges bosszankodásait magába fojtsa, és megtartsa saját stílusát. Igyekeztem mindig kedves és udvarias lenni. Nagyon fontosnak tartottam mindig azt is, hogy soha ne legyek hippi, hanem mindig úriember.”