Hírkereső

Szvorák Zsuzsanna, a füleki gimnázium tanára, a Csemadok helyi szervezetének elnöke, városi képviselő és számos más funkció birtokosa, országos szinten talán elsősorban az Apropó Diákszínpad vezetőjeként, rendezőjeként ismert. Előadásaikkal évtizedek óta aratnak sikereket színjátszó fesztiválokon. Sajátos stílusú rendezéseit számtalanszor ismerték el díjakkal. Elsőként kapta meg 2004-ben a Nógrád Közművelődéséért díjat. 2011-ben mint felkészítő tanárt Kulcsár Tibor-díjjal jutalmazták. 2007-ben Besztercebánya megye legjobb pedagógusa lett, 2013-ban megkapta a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Díját a tehetségek felkarolásáért, 2015-ben Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki. 2017-ben az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon Mics Károly-életműdíjjal ismerték el a hazai magyar amatőr színjátszásban végzett több évtizedes munkáját, 2018-ban Női Példakép Díjat és idén Pro Cultura Hungarica díjat vehetett át az Emberi Erőforrások Minisztériumában.

„Sokáig prózarajongó voltam, bár életem első könyve egy gyerekverskötet volt. Édesapámtól kaptam, és nagyon büszke voltam, hogy végre van egy saját könyvem, a Biblia mellett. Regények garmadát olvastam el tizenéves koromban. A magyartanárunk mindenkinek adott egy egyest minden elolvasott könyvért, és egyszer kifakadt, hogy: Zsuzsa, magának már nem tudom hová beírni azt a sok egyest, annyit olvas! A költészetet akkor fedeztem fel, amikor negyedikesként Selmecbányára kerültem a nemzetközi gimnáziumba, ahol azok töltöttek el egy évet, akik külföldi egyetemen szerettek volna tovább tanulni. Volt ott egy fantasztikus tanárnő, Pereszlényi Mária, aki egy életre megszerettette velem a verseket. Imádtuk őt, valóságos ikonja volt az ottani gimnáziumnak. Nemcsak verset elemezni tanított meg, hanem a mi véleményünkre is kíváncsi volt – ilyesmit korábban nem tapasztaltam. Hamarosan azon vettem észre magam, hogy gyakrabban nyitok ki egy-egy verskötetet, mint prózakötetet. És ez a mai napig így van.”

Zsuzsa a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára nyert felvételt magyar–könyvtár szakra, és akkori több diáktársából mára elismert író, költő lett. Ilyen Tóth Krisztina is, aki akkoriban bontogatta szárnyait, és akit Zsuzsa évtizedekkel később, immár tanárként látott vendégül Füleken, egy rendhagyó irodalomórán. Ezúttal egy gyerekverset választott tőle. A Pitbull első ránézésre jópofa, vicces versike, de talán többen emlékeznek rá, mekkora vihart kavart öt évvel ezelőtt, amikor bekerült egy harmadikos olvasókönyvbe. A magyarországi pitbulltartók tiltakoztak, sőt fenyegető leveleket írtak a szerzőnek, amelyekben arra szólították fel, hogy „vonja vissza” a verset vagy jelentse ki, hogy tévedett, mert a pitbull békés kutyafajta. A legnagyobb paradoxon az volt, amikor az egyik felháborodott gazdi kilátásba helyezte, hogy egy (békés) pitbullal tépeti szét a költőt, ha nem kér bocsánatot. Lám, egy gyerekvers is kavarhat heves indulatokat! Szvorák Zsuzsanna viszont nem ezért választotta most önöknek.

„Főleg az tetszik Tóth Krisztinában, hogy komolyan veszi a kis olvasókat. Nem akar páros rímekben gügyögni nekik. Nem a megszokott sémákból építkezik. Tudatosan kerüli azt a fajta negédességet, ami miatt legtöbben másodrendűnek tartjuk a gyerekverseket. Ebben a műfajban is lehet igényesen írni, jól megválogatott szavakkal, nyelvi poénokkal. A srácok veszik a lapot, imádják a verbális meglepetéseket, a játékosságot, a szellemes megoldásokat. Az Állatságok címmel megjelent kötet verseit felnőttek is élvezettel olvasgatják.”

Németh Zoltán a magyar nyelvben rejlő abszurditást és dinamizmust kihasználva mutatja be világunkat az állatokon keresztül. Az Állati nyelvek, állati versek című kötetének tartalmával magát Romhányi Józsefet „szorította le” a színpadról, legalábbis Füleken.

„Állati jó! címmel készítettem egy verses összeállítást az Apropó Diákszínpadnak, és eleinte úgy gondoltam, a Romhányi-versek viszik majd a prímet. A losonci Kelemen Triót kértem meg, hogy írjanak zenét a műsorhoz, ők javasolták Németh Zoltán állatos verseit. Nagyon egymásra találtunk, tényleg állati jó hangulatban teltek a próbák. És azt vettem észre, hogy a gimnazistáknak a Németh-versek tetszenek jobban, úgyhogy fokozatosan egyre több Romhányit húztunk ki az előadásból, és a helyükre ezeket raktuk be. Megérezték, hogy sokkal tartalmasabbak, mélyebbek ezek a versek, mint a formai játékok és rímek nagymesterének vicces mutatványai. A szerintük túlságosan szájbarágós szövegeket is kirostáltuk, mert élvezték, amikor nem derül ki minden azonnal, hanem csak később esik le a közönségnek a tantusz. Ha nem talált célba egy-egy ilyen rafináltabb poén, akkor mindig megállapították, hogy rossz volt a közönség. A komáromi Jókai Napokon nagyon bejött a nézőknek az előadás, az a publikum jól vizsgázott.”

miért kicsinyítőképzőzzük
a rókát meg a macskát…

miért kicsinyítőképzőzzük
a rókát meg a macskát?
ró-ka, macs-ka.
ezek szörnyen véres állatok
különben, iszonyú vadak
tudnak lenni, nem kegyelmeznek
a kismadaraknak (azokat miért
nem kicsinyítőképzőzzük?
milyen hamis komolyság
rejtőzik abban a szóban, hogy:
madár.madár! ma-dár!),
szóval ezeket a durva állatokat –  
még hogy róka, macska –  
ezeket a durva állatokat
egyszer és mindenkorra meg kéne
fosztani a csöppet sem legitim
képzőjüktől. legyenek csak,
nyugodtan legyenek csak:
ró és macs. így: ró és macs.
nem fognak ezek itt
nekünk pattogni.

Németh Zoltán itt közölt verse Füleken a nyelvtanórák rendszeres segédanyaga. „A kicsinyítő képzőknél szoktam felolvasni nekik, és mindig nagy sikert aratok vele. A gyerekek élvezik, hogy a nyelvtan is lehet szórakoztató. Persze, a nagyobbak már másképp értelmezik, és ez benne a csodálatos, hogy életkortól függően különböző rétegeket fedeznek fel benne” – meséli Zsuzsa, aki szerint el kell oszlatni azt a tévhitet, hogy a magyar költészet borongós, szomorú, tragikus versek összessége. Egyszer egy József Attila-összeállítást is színpadra vittek az Apropóval, ám annak korántsem lett akkora sikere, mint az állati műsornak.

Pitbull

Az ember
ha kutyát
simogat,
izgul,
főleg, ha
a kutya
netalán
pitbull.

Pedig
nem is egy
ideges
fajta:
akkor is
harap
ha nem
akarja.

Mindegy,
az ember
lába
vagy karja,
a pitbull
aztat
szépen
lekapja.

Vagyis
ha éppen
sétálni
indul
az ember
jobb, ha
nem jön a
pitbull.

De ha jön
akkor
ne simo-
gassa,
mert a ku-
tya őt
kettéha…

„Én még Radnóti Miklóst is úgy tanítom, hogy a lágerversei mellett a könnyedebb, jó hangulatú műveiből is becsempészek néhányat az órára. Ezeknek nagyon örülnek, a sok borzalom után szinte fellélegeznek. Állítom, hogy a mai tizenéveseknek rendkívül kifinomult az ízlésük, fogékonyak és nyitottak az új impulzusokra. Az sem igaz, hogy nem olvasnak, inkább csak mást olvasnak, mint mi annak idején: tizenkilencedik századi regények helyett elbeszéléseket, novellákat. És imádják, ha a történet róluk szól, ha megtalálják benne önmagukat, a saját problémáikat, kétségeiket, félelmeiket, örömeiket.”

Olyan tanítványai is voltak és vannak, akik maguk is próbálkoznak versírással. Sőt, meg is mutatják a tanárnőnek a végeredményt, ami hatalmas dolog, a feltétlen bizalom jele. Egy három éve érettségizett diákja például nemrég büszkélkedett el azzal, hogy két irodalmi pályázatot is megnyert. Egy másik pedig a slam poetryt fedezte fel magának.

Vajon van-e ideje Zsuzsának a saját örömére verset olvasni? Erre az a válasza, hogy ő mindig a saját örömére lapozgatja a köteteket, de legtöbbször talál bennük olyasmit, amivel érdekesebbé teheti az óráit, vagy felhasználhatja egy-egy színpadra állítandó előadásban. Szavalóversenyre készülő diákjanak is rendszeresen segít megtalálni a hozzájuk illő szöveget. Ilyenkor a YouTube-on is sok verset hallgat, amelyekbe gyakran annyira belefeledkezik, hogy az eredeti célt is figyelmen kívül hagyja.

„Az utóbbi hónapok online tanítással teltek, és én a szokásosnál is jobban igyekeztem valami különlegeset nyújtani. Ezért folyamatosan keresetem, kutattam. Nagy hasznomra volt például Háy János tavaly megjelent rendhagyó irodalomtörténete, a Kik vagytok ti?, amelyben furcsa, szokatlan szemszögből mutat be ismert írókat, költőket. Lehet, hogy néhány kollégám most felszisszen, és azt mondja, hogy ez a könyv nem való a magyarórára, de pont azért használtam, mert annyira formabontó. És biztos, hogy ennek köszönhetően több marad a srácok fejében a szerzőről, mintha csak a száraz életrajzi adatokat olvasnának el. Élvezem a modern technikát is, az internetet, ahol pár kattintással csodálatos dolgokra bukkanhatok. Igazi kincsesbánya.”