Search by category:
Egyéb kategória

Harminc, alacsony komfortfokozatú lakás épül Nemesradnóton
Hegedűs Norbert
2020. 08. 03., h – 13:42

2020. augusztus 3., hétfő – 14:17
nemesradnót lakások
Friss ikon
Off

Törzs

„Több mint két éve kezdődött az építkezés. Nehezen indult be a munka, de tavaly már lendületesebben ment” – mondta Bari, és hozzátette, még az új házak átadásával sem oldódnak meg teljes mértékben a lakásgondok a faluban. „Az érdeklődés ötszörös, több mint 150 lakáskérvényt regisztrálunk” – közölte.

A polgármester elmondta, a beruházás költsége körülbelül egymillió euró, amit az Állami Lakásfejlesztési Alap által nyújtott hitelből és a közlekedési minisztérium támogatásából finanszíroz az önkormányzat. Az előző két évben új iskolát is építettek a faluban a régiófejlesztési terv révén nyújtott hozzájárulásból, új óvoda és közösségi központ építését is tervezik.

Nemesradnótnak jelenleg közel 1000 lakosa van. A polgármester tájékoztatása szerint a lakosok mintegy 98 százaléka roma származású, és nagy a 18 év alatti fiatalok aránya. A lakásgondokon kívül Bari Aladár elmondása szerint a másik legsúlyosabb probléma a faluban a munkanélküliség, az önkormányzat adatai szerint a község lakosainak 95 százaléka nem dolgozik.

Bevezető

Összesen 30, alacsony komfortfokozatú lakás épül Nemesradnóton, a Rimaszombati járásban. Bari Aladár polgármester elmondta, az új lakásokat a nyár végén vagy kora ősszel átadják, ezzel enyhül az egyik legnagyobb probléma a községben.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment