Search by category:
Egyéb kategória

Hejcei légi katasztrófa: Az áldozatok hozzátartozói szerint a legénység ártatlan
Hegedűs Norbert
2020. 08. 03., h – 19:23

2020. augusztus 3., hétfő – 19:31
hejcei légi katasztrófa
Friss ikon
Off

Törzs

Orlický elmondása szerint a nyilvánosságra hozott ügyirat sok, a polgári társulás által már ismert információt erősített meg. „Természetesen találtunk benne új információkat is, amelyek azonban nem módosították az álláspontunkat. Inkább az foglalkoztat minket, miért hiányzik egy sor olyan információ és dokumentum, amelyekről tudjuk, hogy léteznek” – jegyezte meg az aktivista. Hozzátette: jelenleg az általuk felkért repülésügyi szakértők és jogászok elemzik az aktát.

A PT hiányolja az ügyiratból többek között a szlovák és magyar szemtanúk tanúvallomásait, valamint a fekete doboz által készített felvételt is. Az aktivisták azt tervezik, hogy a védelmi miniszter elé terjesztik a birtokukba jutott bizonyítékokat, továbbá befejezik a keresetet, amellyel először szlovákiai bírósághoz akarnak fordulni. Nem zárták ki ugyanakkor azt sem, hogy a strasbourgi bíróság vagy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé viszik az ügyet.

A szlovák légierő AN-24 típusú csapatszállító repülőgépe 2006. január 19-én zuhant le a Borsó hegyen, a magyarországi Hejce község mellett. A légi katasztrófában 42 szlovák katona vesztette életét, akik egy koszovói békemisszióról tértek haza. A vizsgálatot követően a baleset valószínűsíthető okaként az emberi mulasztást jelölték meg.

Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter 14 év után eleget tett a polgári társulás kérésének, és közzétette a nyomozati aktát a Szlovák Védelmi Minisztérium weboldalán. Eszerint a katasztrófát emberi mulasztás okozhatta, konkrétan az, hogy leszálláskor a legénység nem vette igénybe a repülőgép fedélzetén megtalálható berendezéseket, emiatt nem mérte fel megfelelően, és nem tartotta be a biztonságos magasságot. A műszakiállapot-felmérés nem igazolta, hogy műszaki meghibásodás történt volna. A vizsgálatról szóló jelentés ugyanakkor megállapítja, hogy objektív bizonyítékok hiányában nem állapítható meg egyértelműen a baleset oka.

Bevezető

Az AN-24 (5605) Hejce Polgári Társulás (PT) a rendelkezésére álló bizonyítékok és információk, valamint a nyomozati akta nyilvánosságra hozása után is azt állítja, hogy nem a pilóták mulasztása okozta a 2006-os repülőgép-szerencsétlenséget, vagyis a legénység szerintük ártatlan. A PT tagjai azzal sem értenek egyet, hogy a műszaki hiba nem nyert bizonyítást. Ezt Ľudovít Orlický, a polgári társulás elnöke közölte a TASR hírügynökséggel hétfőn. Az áldozatok hozzátartozóinak célja továbbra is az, hogy kieszközöljenek egy újabb, független vizsgálatot, amelybe a repülőgépgyártót is bevonnák.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment