Search by category:
Egyéb kategória

A világjárvány miatt elmarad a nyílt nap a parlamentben
Hegedűs Norbert
2020. 08. 05., sze – 09:55

2020. augusztus 5., szerda – 10:30
parlament illusztráció
Friss ikon
Off

Törzs

A döntés okaként az új típusú koronavírus-fertőzés további terjedését jelölték meg. Az eseményt határozatlan időre elhalasztották. „Az állampolgárok és a látogatók egészsége számunkra egyértelmű prioritást élvez, senkit sem akarunk kitenni semmilyen veszélynek” – jelentette ki Daniel Guspan, a parlamenti hivatal elöljárója. Hozzátette: bízik benne, hogy a helyzet rövidesen javulni fog, és a parlament kapuit újra megnyithatják az érdeklődők előtt.

A hivatal közleménye szerint a döntéssel egyetértett minden frakció, vagyis az egész képviselői grémium. A nyílt napon több ezren látogatnak el a parlamentbe minden évben. Az állásfoglalás szerint ekkora tömeg esetén nem lehet megfelelő módon biztosítani a Szlovák Közegészségügyi Hivatal által elrendelt járványellenes óvintézkedések és higiéniai előírások betartását.

Bevezető

Elmarad a nyílt nap a SZK Nemzeti Tanácsa épületében, amelyet szeptember 1-jére, a Szlovák Alkotmány napjára szoktak időzíteni. Erről a parlamenti hivatal sajtóosztálya tájékoztatta a TASR hírügynökséget kedden.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment