Search by category:
Egyéb kategória

Capitals: sok dolog még ismeretlen az ICEHL-ben
Mészáros György
2020. 08. 05., sze – 18:08

2020. augusztus 5., szerda – 18:49
pozsonyi Capitals
Friss ikon
Off

Törzs

Bet-at-home Ice Hockey League, így hangzik a korábban EBEL-ként ismert bajnokság új elnevezése. A főszponzorcsere komoly fejtörést okozott Ausztria határain túl, ahol a különböző szabályozások miatt nem népszerűsíthetőek ilyen módon (sem) hazárdjátékkal foglalkozó cégek. „Ice Hockey League lesz nálunk a hivatalos megnevezés” – szögezte le ifjabb Dušan Pašek, a Capitals vezérigazgatója a tegnapi sajtótájékoztatón, hozzátéve, ugyanez a helyzet Magyarországon is, a Fehérvár esetében.
A szintén ICEHL-es székesfehérváriakkal biztosan megmérkőznek a pozsonyiak a tegnap rajtolt felkészülés során. Sok más konkrétummal azonban nem tudott szolgálni Rostislav Čada vezetőedző sem. „Az első, szerdai edzésen 18 mezőnyjátékos és 3 kapus vett részt. A keret még nem végleges, dolgozunk a megerősítésén” – mondta a korábban a Slovant is irányító cseh szakember.

A titkolózást az ICEHL-ben továbbra is érvényes transzferstop indokolta, ami miatt a már korábban leigazolt játékosok neveit sem hozhatják nyilvánosságra a klubok. A Capitalsról így annyit tudhattunk meg, két légióssal számolnak csak – az egyikük pozitív koronavírustesztje miatt hazájában van karanténban –, és három nagyobb név van a keretben. A médiaeseményen közülük a vb-tapasztalatokkal is rendelkező Peter Hamerlík, Karol Sloboda és Dávid Buc trió vett részt.

A bajnoksággal kapcsolatban egyelőre csak a tervezett rajt ismert, szeptember 25., a menetrendet még nem készítették el. Azt 
sem tudni, a távozó Znojmo helyett érkezik-e az Olimpija Ljubljana, vagy marad a 11-es létszám, nyolc osztrák és egy-egy olasz (Bolzano), magyar és szlovákiai résztvevővel.

„Nehéz megmondani, milyen erős a bajnokság, majd csak a konkrét tapasztalatok birtokában lehet ezt megítélni” – válaszolta Sloboda arra a kérdésre, a szlovákiai I. liga után mekkora minőségbeli ugrást fog jelenteni a csapatnak az ICEHL.
A végső megegyezésre az Ondrej Nepela-jégcsarnok használatát illetően is várni kell még. A Capitals és a Slovan napi szinten kommunikálnak egymással az ügyben, de a tárgyalások a bajnokságok szintjén is zajlanak az időpontokról.
 

Bár a transzferstop a székesfehérváriakra is vonatkozik, a 2007 óta a bajnokságban szereplő klub speciális kivételt kapott, és bejelenthette két magyar válogatott leigazolását. Hári egy sikertelen lahti kitérőt követően tért vissza Fehérvárra és kötött ötéves szerződést. Bartalis István a svéd másodosztályú, norrköpingi Vita Hästentól érkezik, pályafutása legjobb idényét maga mögött tudva. A fehérváriak farmcsapata Titánok néven továbbra is a magyar központú Erste Ligában fog szerepelni, hazai meccseiket Győrben tervezik megrendezni. ⋌(ot)

Cím
Hári és Bartalis Fehérváron

Bevezető

Szerdán megkezdte a felkészülést az új idényre a pozsonyi Capitals jégkorongcsapata, amely első szlovákiai klubként indul az osztrák központú nemzetközi bajnokságban.
 

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Orosky Tamás

Read More

Post Comment