Search by category:
Egyéb kategória

Tizenhat embert vettek őrizetbe a bejrúti robbanással kapcsolatban
Hegedűs Norbert
2020. 08. 07., p – 08:29

2020. augusztus 7., péntek – 08:42
bejrúti robbanás
Friss ikon
Off

Törzs

Fadi Akiki tájékoztatása szerint a kikötői és a vámhatóság legalább tizennyolc tisztviselőjét kérdezték ki eddig.

„Tizenhat embert vettek őrizetbe közülük a vizsgálat részeként” – idézte Akikit az NNA. Mint mondta, az érintettek között olyan munkások is vannak, akik a 12-es számú raktárnak az építéséért, illetve karbantartásáért feleltek, amelyben a 2750 tonna ammónium-nitrát berobbant.

Az illetékes szerint a katasztrófa helyszíne lezárva marad a vizsgálatok befejezéséig. Hozzátette, hogy a nyomozás a libanoni hadsereg és a belügyi biztonsági erők hírszerzési részlegének felügyelete alatt folyik.

A bejrúti kikötőben kedd este történt robbanás következtében legalább 137 ember életét vesztette, hozzávetőleg ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A hatóságok szerint egy korábban elkobzott hajó vegyianyag-rakománya robbant fel.

Bevezető

Tizenhat embert vettek őrizetbe a libanoni hatóságok a bejrúti kikötői negyedet romba döntő robbanással kapcsolatban – közölte az NNA helyi hírügynökség csütörtök este az ügyben illetékes katonai törvényszékhez rendelt kormánybiztosra hivatkozva.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment