Search by category:
Egyéb kategória

Némileg fékeződött Szlovákia gazdasági mélyrepülése
Mészáros Richárd
2020. 08. 14., p – 19:37

2020. augusztus 15., szombat – 08:00
Igor Matovič
Friss ikon
Off

Törzs

2019 második negyedévéhez viszonyítva a bruttó hazai össztermék (GDP) 12,1 százalékkal zsugorodott a 2. negyedévben, az előrejelzések szerint, kiindulva a májusi drámai adatokból, 15% körüli eséssel számoltak. A vártnál némileg jobb mutatók a júniusi adatoknak köszönhetők, amikor is magára talált az autógyártás, a vegyipar és a gyógyszeripar is jól teljesített, emellett júniusban Szlovákia külkereskedelmi többlete váratlanul magas volt. Szintén kellemes meglepetés a munkanélküliek számának alakulása – a foglalkoztatottak száma a vizsgált időszakban csupán 2,6 százalékkal mérséklődött, ami 64 ezer főnek felel meg. Igor Matovič kormányfő tegnapi sajtótájékoztatóján kiemelte, míg az első negyedévben Szlovákia az egyik legdurvább visszaesést szenvedte el, a második negyedévben, már a kormányzása idején sikerült felkúsznunk a középmezőnybe, ami a viszonylag alacsony munkanélküliségi mutatóinkon is érződik. Az Általános Hitelbank (VÚB) máris reagált a fejleményre, frissített prognózisa szerint az ország éves szintű visszaesése várhatóan nem éri el ez a 12%-ot, hanem csak 8-9% közötti lesz.

Magyarországon a várakozásokat mesze meghaladva, 13,6 százalékkal csökkent a GDP a második negyedévben. A nemzeti össztermék zsugorodása történelmi léptékű, durvább, mint a 2008-as válság idején. Az elemzői várakozások csupán 10-11 százalékkal számoltak. Ilyen mértékű GDPzsugorodásra békeidőben Magyarországon nem volt példa. A visszaesés mértéke lényegesen meghaladja a német gazdaság 10,1%-os apadását, a magyar gazdaság így megközelítően a 2016 második negyedévi szintjére eshetett vissza.

Zuhant a gazdasági teljesítmény és jelentősen csökkent a foglalkoztatottak száma a második negyedévben az Európai Unióban és az euróövezetben egyaránt az egész világon tomboló koronavírus-járvány következményeként.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) tegnap közzétett második becslése szerint áprilisjúniusban az előző negyedévhez képest az euróövezetben 12,1%- kal, az Európai Unióban pedig 11,7%-kal csökkent a bruttó hazai termék, ha pedig 2019 hasonló időszakával vetjük egybe, akkor az eurózóna mélyrepülése egyenesen 15%-os. Az adatrögzítések kezdete, 1995 óta a mostani második negyedévben felmutatott gazdasági teljesítmény volt a legrosszabb úgy negyedéves, mint éves összehasonlításban. Negyedéves összevetésben Spanyolország GDP-je csökkent a legnagyobb mértékben, 18,5%-kal, legkevésbé Finnországot (-3,2%), Litvániát (-5,1%) és Dániát (7,4%) viselte meg a járvány.

(shz, TASR, Nsz, ú)

Bevezető
Pozsony/Budapest/Brüsszel |

Az elemzői várakozásoknál valamivel kevésbé esett vissza Szlovákia gazdasági összteljesítménye a második negyedévben, ennek ellenére ez az ország történetének legerőteljesebb gazdasági hanyatlása. Az Európai Unió hasonlóan erőteljes, 10%-nál is nagyobb zuhanást könyvelhetett el a koronavírus járványa miatt.

Település / hely
Pozsony/Budapest/Brüsszel

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Read More

Post Comment