Search by category:
Egyéb kategória

Péntekre halasztották a Slovan BL-selejtezőjét, új fertőzöttek vannak a Fortuna Ligában is
Lencsés Zoltán
2020. 08. 19., sze – 18:24

2020. augusztus 19., szerda – 18:43
slovan
Friss ikon
Off

Törzs

A pozsonyi csapatnál Vladimír Weiss már hétfőn pozitív koronavírustesztet produkált, ennek ellenére a Slovan elutazott a BL-selejtező helyszínére. Igaz, Weiss nem volt ott az utazó keretben. Rajta kívül különböző okok miatt Moha, Holman Dávid és Erik Daniel sem tartott a csapattal. 

A feröeri lapok beszámolója szerint a landolás után ismét letesztelték a csapat minden tagját, ekkor derült ki, hogy az egyik fizioterapeuta is megfertőződött. A helyi egészségügyi hatóságok közölték, mindenkinek kéthetes karanténba kell vonulnia a szigetországban, vagy pedig a küldöttségnek azonnal vissza kell térnie Szlovákiába. Ekkor lépett közbe az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA), amely lehetővé tette a Slovannak, hogy pályára lépjen a feröeri bajnok ellen – egyetlen feltétellel: olyan játékosokkal kell kiállnia, akik nincsenek karanténban. 

„Szeretnénk megköszönni az UEFA illetékeseinek, hogy segítettek megoldást találni erre a szituációra, és lejátszhatjuk a mérkőzésünket – áll a Slovan honlapján ifjabb Ivan Kmotrík nyilatkozata. – A helyi hatóságok mindent megtettek azért, hogy megnehezítsék a dolgunkat, hogy a mérkőzést ne lehessen lejátszani. Ez egy nagyon furcsa helyzet, hiszen az UEFA szabályzata megengedi, hogy játszunk, ugyanakkor a helyi intézmények mégis a mérkőzés megrendezése ellen vannak. Örülünk, hogy még mindig van esélyünk, és pénteken mindent megteszünk azért, hogy továbbjussunk a következő körbe. Reméljük, hogy minden a fair play szellemében történik és a pályán dől el végeredmény.”

A pozsonyi égszínkékeknek tehát a pénteki összecsapásra minimum 13 negatív koronavírusteszttel bíró játékost kell kiállítaniuk. Jelenleg a Slovan 18 játékosa tartózkodik a szigetországban, amennyiben ők a következő tesztelés során negatív teszteket produkálnak, akkor ott lehetnek a mérkőzésre készülő keretben. A Slovan továbbá a felnőttcsapat Szlovákiában maradt tagjaival és a II. ligában szereplő junior csapat játékosaival bővítheti a keretét. 

Kedden hét teljes Fortuna ligás csapatot teszteltek koronavírusra, a vizsgálatok során egy-egy fertőzöttet találtak a Sereď és a Trenčín csapatánál. A két klub épp egymás ellen játszott volna bajnokit szombaton, így a párharcot elhalasztották. A Slovan pénteki BL-selejtezője miatt a pozsonyiak szombatra tervezett, Senica elleni bajnokija szintén elmarad.

A Slovan ellen múlt szombaton pályára lépett (és emiatt karanténba került) aranyosmarótiak párharcát a nagymihályiak ellen – negatív tesztek esetén – jövő kedden pótolják. (TASR, nso, skslovan.com)

Bevezető

A Slovan labdarúgócsapatának fizioterapeutájának pozitív lett a koronavírustesztje, miután a csapat landolt a Feröer szigeteken, ezért a KÍ Klaksvík elleni BL-selejtezőt péntekre halasztották. A Fortuna Liga két csapatánál szintén találtak fertőzöttet.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Read More

Post Comment