Search by category:
Egyéb kategória

Kudarcot vallott Sulík vállalkozói mentőöve
Molnár Iván
2020. 08. 24., h – 16:51

2020. augusztus 25., kedd – 11:31
Kissová
Friss ikon
Off

Törzs

A gazdasági tárca tavasszal döntött úgy, hogy segít kifizetni a koronavírus-járvány miatt bezárt vállalkozásoknak a bérleti díjakat. Az ezzel kapcsolatos jogszabályt június elején a parlament is elfogadta. Jana Kiššová, a gazdasági miniszter tanácsadója eredetileg azzal számolt, hogy a támogatást 70–100 ezer bérlő veszi igénybe, ami nagyjából 200 millió eurójába kerül majd az államnak. A jogszabály elfogadása óta eltelt három hónap, és ma már a gazdasági tárca is elismeri, hogy a mentőcsomag nem úgy alakult, ahogy elképzelték.

„Ezzel a csomaggal kapcsolatban eddig csupán 9,5 ezer kérvény érkezett be hozzánk, amiből 3,5 ezret fizettünk ki, ami nagyjából 6,5 millió eurójába került az államnak. Jóval nagyobb érdeklődésre számítottunk”

– mondta el Richard Sulík gazdasági miniszter.

Az eddigi szabályok szerint a támogatás azoknak a vállalkozóknak járt, akiknek a koronavírus-járvány miatti megszorítások nem tették lehetővé, hogy nyitva tartsanak. A csekély érdeklődés miatt azonban a gazdasági tárca módosított a szabályokon. Sulík szerint mostantól a nehéz helyzetbe került vállalatok is kérhetik a támogatást. Az ezzel kapcsolatos részleteket a gazdasági tárca honlapján (www.mhsr.sk) tették közzé. Az állami támogatás összege a bérlő és a bérbeadó közötti egyezségtől függ, az állam ugyanis ugyanakkora arányban járul hozzá a bérlők által fizetett bérleti díjakhoz, mint amennyit a bérbeadók elengednek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha a bérbeadó a bérlő által fizetett díj 50 százalékát elengedi, a fennmaradó 50 százalékot az állam állja, vagyis a bérlőnek nem kell fizetnie egy centet sem. A támogatás így nem haladhatja meg a bérleti díj 50%-át.

Bevezető
Pozsony |

Csúfos kudarcot vallott a gazdasági tárca bérleti díjakkal kapcsolatos mentőcsomagja, a szaktárca ezért kénytelen módosítani a segítségnyújtás szabályain.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Molnár Iván

Read More

Post Comment