Search by category:
Egyéb kategória

Kipróbáltuk: ilyen repülni a járvány után
szabolaci
2020. 08. 27., cs – 00:34

2020. augusztus 27., csütörtök – 12:30
A KLM gépe a dublini repülőtéren
Friss ikon
Off

Törzs

Tekintse meg az utazás során készült képgalériánkat is. 

Mi a KLM légitársaság járatán utaztunk, a Budapest–Dublin útvonalon, amszterdami átszállással, azaz négy járaton tesztelhettük az új repülési élményeket. Fontos azonban megjegyezni, hogy a szabályok, az élmények légitársaságonként és útvonalanként eltérők lehetnek. Ami azonban szinte az összes repülőtéren, légitársaságnál azonos, az a kötelező maszkviselés.

Terminál
A budapesti repülőtér indulási csarnoka, a check-in pultoknál szinte kongott az ürességtől, igaz, egy ünnepnapon indultunk, és normál időben is előfordul kevésbé forgalmas napszak, de látható volt a megcsappant forgalom. Maszk a legtöbb utasnál volt, igaz, nem mindenki viselte (helyesen), volt, aki csak nyakdíszként használta. A kevesebb utasnak köszönhetően a biztonsági ellenőrzésnél sem kellett várni, szinte 10 perc alatt megvolt a check-in, csomagleadás, biztonsági ellenőrzés. Benn azért több volt az ember, az induló járatok kapuinál már a szokásoshoz hasonló embermennyiség torlódott fel, ez jelzi, hogy a járatok már viszonylag jó kihasználtság mellett üzemelnek. Ami a repülőtéren még feltűnt, hogy minden második szék blokkolva volt, illetve hogy sok boltban nagyon nagy akciók voltak – ez az átszálló repülőtéren is feltűnt –, sok helyen 70 százalékos kedvezménnyel árulták a portékát. Amszterdamban is sokkal kisebb volt a forgalom, a repülőtér egy-egy része szinte szellemterminál benyomását keltette, sok bolt, étterem zárva volt – ezt főleg a schengeni zónán kívüli terminálban tapasztalhattuk. Mivel Európán belül gyakorlatilag visszaállt a forgalom, így ott szinte észre sem lehetett venni a változást – csak annyi tűnt fel, hogy az olasz utasokat ellenőrizték, megmérték a lázukat, és egy dokumentumot kellett kitölteniük.

A fedélzeten
A gépre szállva láthattuk, hogy eltűnt a mosoly a mindig kedves utaskísérők arcáról – nem azért, mert morcosak voltak, hanem mert a maszk eltakarta azt. A százfős gépen kb. 70-80 személy utazhatott, az első szakaszon, a visszaúton szinte telt házas volt a járat. Korábban egy időre eltűnt a fedélzeti szolgáltatás, most azonban minden úgy működött, mint régen – érkezett a kis doboz, benne a szendvics, a holland édesség, egy kis víz és a szalvéta – annyi különbséggel, hogy ezúttal egy kis fertőtlenítőszert is csomagoltak a dobozba. Ezenkívül rendes italkínálat is volt: kávé, tea, üdítők, gyümölcslevek és alkohol. A fedélzeten már semmi változást nem tapasztaltunk a korábbihoz képest, csupán annyi volt a különbség, hogy az utasok maszkot viseltek – bár azért néhány utas valamiért úgy érezte, hogy csak akkor kell felvenni, amikor ellenőrzik, előtte-utána a nyakára tolhatja a szájmaszkot. Ahogy az lenni szokott, a legtöbbet köhögő utastárs is hasonlóan viselkedett…

Belépési szabályok
A másik szakaszon egy belépési dokumentumot is kaptunk – ami szokatlan egy EU-n belüli utazás esetén –, az ír hatóságok szerették volna tudni az elérhetőségeinket, volt-e tünet az utóbbi napokban, illetve be kellett jelenteni, hogy hol szállunk meg, hogy egy esetleges fertőzés esetén azonnal kapcsolatba tudjanak lépni velünk. Ezt még akár megnyugtatónak is érezhetjük, egy pár soros dokumentum kitöltése nem okoz gondot. A legtöbb országban most speciális szabályok vannak érvényben, így ilyenre vagy ehhez hasonlóra szinte bárhol számíthatunk.

Összegzés
Az országok újranyitását követően újra repülhetünk – egyelőre elsősorban az unión belül. Bővültek a biztonsági szabályok, több mindenre kell figyelni, de ez semmiben sem ront a repülés élményén, és szerencsére nem történt meg az sem, amivel korábban riogattak, nevezetesen hogy a hagyományos légitársaságok is teljesen megszüntetik a fedélzeti szolgáltatást. Újra élmény volt repülni, és bízunk benne, hogy hamarosan már nemcsak az öreg kontinens, de a világ légtere, repülőterei is újra megtelnek gépekkel, utasokkal.

Szabó Laci

Kipróbáltuk: ilyen repülni a járvány után
2020. 08. 27., cs – 00:49
szabolaci
Gallery images
A budapesti repülőtéren
A budapesti repülőtéren
Minden második szék - zárva
Skycourt - utasok nélkül
Nem marad el a fedélzeti ellátás
Majdnem tele a járat
A KLM gépe a dublini repülőtéren
*

Bevezető

Sokakat izgat a kérdés, mennyire változott meg a légi közlekedés a járvány, pontosabban az újranyitás után. Kipróbáltuk, hogy első kézből tájékoztassuk olvasóinkat, milyen most repülni, van-e fedélzeti ellátás, milyen új szabályokra kell figyelni.
 

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Szabó Laci

Read More

Post Comment