Search by category:
Egyéb kategória

Az SZFE-dráma folytatódik
Juhász Katalin
2020. 09. 04., p – 11:08

2020. szeptember 4., péntek – 11:12
ss
Friss ikon
Off

Törzs

Upor Lászlót két, szintén lemondott kollégája is elkísérte a megbeszélésre. A kölcsönös bizalom mértékét jelzi, hogy mindkét fél ragaszkodott az ott elhangzottak rögzítéséhez. Upor szerint Vidnyánszky azt próbálta kipuhatolni, beleköthet-e jogilag az SZFE vezetésének lemondásába, illetve aggódott az oktatás folyamatosságáért. Upor közölte, hogy a 30 napos felmondási idő alatt ő és kollégái ellátják oktatói feladataikat, sőt, többen jelezték, hogy később sem hagyják cserben hallgatóikat, megtalálják a tanítás alternatív módjait. 

Vidnyánszky egy keddi tévémű-sorban a következőket mondta: „Karsai Györgynek én nem fogom soha tudni elmagyarázni, hogy mi a nemzet, meg a haza, meg a kereszténység, mert alkalmatlan arra, hogy befogadja azt, amit én gondolok. A gondolkodása ebben a tekintetben kizárólagos és kirekesztő.”
Az SZFE Doktori Tanácsa közleményben tiltakozott a kijelentés ellen: „Karsai György egyetemi tanár a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájának vezetője. Minden akadémiai struktúrában ez a legmagasabb szakmai-tudományos poszt, melyre több évtizedes (akár művészi, akár tudományos) alkotó munkával, mérhető és dokumentált nemzetközi elismertséggel, jelentős akkreditációs súllyal válik választhatóvá egy oktató. […] Nemcsak generációkat tanított az antik drámákon keresztül a színházi gondolkodás alapjaira, de színművész-hallgatók százait vezette be a rhétori-ka, tehát a felépített, tudatos szerkezetekben, logikusan fogalmazó választékos beszéd művészetébe”.
Karsai egy Szókratész- idézettel reagált: „A szavak nem attól nyerik el értelmüket, hogy sokat használjuk őket, hanem attól, ahogy élünk”. Úgy gondolja, hogy bár ő nem szokta ezeket a szavakat kimondani, az óráin minden arról szól, mit jelent a hazaszeretet, a nemzetben, közösségben való gondolkodás. 

Az egyetem épületét negyedik napja elfoglalva tartó diákok vasárnapra élőláncot hirdettek a SZFE és a parlament épülete közé. 

Bevezető
Budapest |

Nem közeledtek az álláspontok azon a megbeszélésen, amelyet az új kuratórium elnöke, Vidnyánszky Attila kezdeményezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) lemondott rektorhelyettesével. Az egyetem doktori iskolája tiltakozik Vidnyánszky kijelentései ellen. 

Település / hely
Budapest

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Juhász Katalin

Read More

Post Comment