Search by category:
Egyéb kategória

Színházi előadás az emberi gyarlóságról
Juhász Katalin
2020. 09. 11., p – 12:04

2020. szeptember 11., péntek – 13:00
dd
Friss ikon
Off

Törzs

Ez a zenés történelmi lecke egy tízfős osztály lengyel és zsidó diákjainak történetét dolgozza fel 1925-től napjainkig. A különféle ideológiák terjedésével elmélyülnek a kölcsönös ellentétek, a barátok árulókká és az egymás elleni erőszak áldozataivá válnak. 

Czajlik József az első olvasópróbán kiemelte: a darab nagysága abban áll, hogy ellentmondásos szituációkat állít elénk, és bemutatja, hogyan megy végbe a törés egy kis közösségen belül, hogyan fordítja szembe egymással a szereplőket az emberi gyarlóság. Forgács Miklós dramaturg szerint a mű olyan dolgokról beszél, amiket igyekszünk elfelejteni, elfojtani, és legfontosabb hozadéka, hogy általa jobban megérthetjük a körülöttünk működő káros mechanizmusokat. 

Ebben az előadásban nincsenek fő- és mellékszereplők, minden karakter egyformán fontos, mindenkinek megvan a maga története, motivációja. Ezért színészileg is izgalmas kihívás ennek a többszólamúságnak a megszólaltatása, az egymást kiegészítő és egymást erősítő összjáték megvalósítása. Katona Eszter egyetemi hallgató, Molnár Xénia, Kiss Szilvia, Béhr Márton, Matusek Attila, Olasz István, Mokos Attila, Skronka Tibor, Culka Ottó, illetve felváltva Szabó Viktor és Lucskay Róbert formálja meg a karaktereket. Utóbbi hosszú évek óta Angliában él és dolgozik, több ottani és nemzetközi színházi produkcióban játszott, és most kifejezetten e szerep kedvéért érkezett haza. 

A darabot, amelyet Máté Gábor rendezésében a budapesti Katona József Színház is sikerrel játszott, Pászt Patrícia fordította magyarra. A komáromi előadás jelmezeit Őry Katalin, a díszletet Fodor Viola tervezte, a zenét pedig Lakatos Róbert írta. A bemutató november 13-án, pénteken 19 órakor lesz a Komáromi Jókai Színházban.

Bevezető
Kormárom |

A Komáromi Jókai Színházban megkezdődtek A mi osztályunk című előadás próbái. Érdekesség, hogy Tadeusz Słobodzianek kortárs lengyel szerző drámáját a kassai Thália Színház igazgatója, Czajlik József rendezi, a dramaturg pedig Forgács Miklós, szintén a kassai teátrumból. 

Település / hely
Kormárom

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Juhász Katalin

Read More

Post Comment