„A közönyös sokaságra kell hatni”
Vataščin Péter
2020. 09. 11., p – 12:24
Mi a helyzet a szlovákiai magyar sajtóval és közbeszéddel napjainkban? Mennyire vagyunk képesek a tolerancia jegyében, közösen átbeszélni megosztó témákat?
Azt hihetnénk, hogy kisebbségként eleve érzékenyebbek vagyunk a gyűlöletbeszédre, kifinomultabbak a receptoraink, ehelyett gyakran azt tapasztalhatjuk, hogy abban a pillanatban, amikor többségként határozhatjuk meg magunkat valakikkel szemben, azonnal előjönnek a kirekesztő reflexeink. Ez a társadalom, úgy látszik, ekképp szocializálódott: fölfelé szalutálni, lefelé ütni. Ami sajnos természetes is egy olyan közegben, ahol az emberek jelentős hányada béklyónak érzi a demokráciát.
A fasizmusra jellemző kommunikációs technikák ismét erőteljesebben vannak jelen a politikai térben.
Mindig is jelen voltak. A hatalmat ugyanis nemcsak erőszakkal, hanem a nyelvvel is ki lehet fejezni. A múltban is akadtak értelmiségiek, akik a totalitárius rezsimek kiépüléséhez asszisztáltak, s így közvetve vagy közvetlenül a civilizációs normák lebontásához is – ki aktívan, ki passzívan, ki meggyőződésből, ki számításból. Ma is azt látjuk, hogy a sajtó egy része ordas eszméket legitimál, a publicisták helyét pedig harsány, vásári agitátorok vették át.
Mi a különbség a kemény, kritikus publicisztika és a gyűlöletbeszéd között?
Egyetlen példát emelek ki: kártékony férgeknek nevezni embertársainkat nem „kemény, kritikus publicisztika”, hanem alpári uszítás, amelyhez a fajelmélet adja az értelmezési keretet.
Mi az írástudók felelőssége?
Nem az, hogy az agresszív, erőfitogtató, militáns csahosokat meggyőzzük. A csöndes többséget kell megszólítani, a közönyös sokaságra kellene hatni, hogy ne fordítsák el a fejüket, ha igazságtalanságot látnak, és ne húzódjanak vissza ilyenkor a komfortzónájukba, a kandallós nappali és a vasárnapi sütemény látszólagos biztonságába.
Az elmúlt években sokan kárhoztatták az ún. „politikai korrektség“ elvét. Megoldást jelent-e vajon a gyűlöletbeszéd ellen, vagy azt valahol máshol kéne keresni?
Most olvastam, hogy csak azok a filmek kaphatnak majd Oscar-díjat a legjobb film kategóriában, amelyeknél a stábtagok és a színészek között is szerepelnek különböző kisebbségek képviselői. A politikai korrektségnek ezt a típusát például kontraproduktívnak tartom. A szellemi szabadság sokkal izgalmasabb, mint politikai pártokhoz vagy ilyen dogmákhoz igazodni.
Kehila-díjban részesítette a Komáromi Zsidó Hitközség Gazdag József (1977) újságírót, aki nem zsidó származású személyként kapta meg az elismerést. Az indoklás szerint ezt az idegengyűlölet és az antiszemitizmus elleni példaértékű kiállása miatt érdemelte ki.
