Hírkereső

Mi, szlovákiai magyarok szeretnénk, ha nyelvünket bármiféle következmények nélkül használhatnánk bárhol, iskoláink zökkenőmentesen működjenek, ha magyar feliratokat is látnánk az intézményekben, az csak hab a tortán. Ha egy politikus ezzel nem ért egyet, ideális esetben ezt nem hozza szóba, és nemtetszésének ellenére megpróbálja megvalósítani a felsoroltakat, hiszen az a dolga, hogy minden lakost képviseljen – ettől lesz ő politikailag korrekt. Viszont ha a politikus olyannyira szeretné a magyar kisebbséget, hogy előterjesztene egy olyan javaslatot, mely szerint csak olyan cégek nyerhetnek közbeszerzéseket, amelyeknél dolgozik legalább 10 magyar, rögtön nagy lenne az országban a felháborodás, hozzáteszem, teljesen jogosan.

Egy ilyen rendelet többet ártana, mintsem segítene nekünk, nehéz lenne őszinte segítségnek látni, feltételezhetően pedig újra megnőne a magyarok iránti ellenszenv az országban. Hál´istennek nálunk elképzelhetetlen, hogy valaha is így próbálnának „segíteni” minket. Viszont az Egyesült Államokban szinte csak az utóbbi példához hasonló módon történik a kisebbségek támogatása, ezáltal pedig nem a szegregáció, hanem a művészi szabadság és a kreativitás tűnik el nyomtalanul. Az utóbbi években libasorban érkeznek az olyan ukázok, amelyek hallatán a fejét fogja az ember. Nemrég elrendelték, hogy az animációs filmekben nem adhatja kisebbségiek bőrszínét viselő karaktereknek a hangját fehér színész – kreatív megoldások kilőve, tessék újra felállítani a szinkronszínészek gárdáját. 2021-től kezdve nem osztanak külön díjakat a legjobb női és férfi színészeknek a berlini filmfesztiválon, azzal indokolva, hogy a filmipar egyre érzékenyebben kezeli a genderszempontokat. A napokban pedig megérkezett a legmeghökkentőbb újítás: 2024-től csak azok a filmek kaphatnak legjobb filmért járó Oscar-díjat, amelyeknek egy fő- vagy jelentős mellékszereplőjük valamilyen faji/etnikai kisebbségből származik. Az új szabály azt is kimondja, hogy a gyártási munkák során is jelen kell lennie legalább két kisebbséginek, ráadásul vezető beosztásban. Az említett politikai korrektségre buzdító újítás is csak olaj volt a tűzre, az emberek értetlenül állnak a hír előtt, hiszen aligha oldanak meg ezzel bármilyen problémát, inkább az ellenkezőjét érik el.

Számomra érthetetlen, hogy miért pont a kultúrában látják azt az eszközt, amely megoldja az egyébként valóban égető problémákat, és miért nem például az állami intézmények megreformálásában. Köztudott, hogy a George Floydot meggyilkoló rendőrök őrsén gyakoriak voltak a feketék elleni indokolatlanul agresszív fellépések, így könnyen következtethetünk arra, hogy az államokban számos helyen zavartalanul működnek továbbra is a rasszista felhangú intézkedések – ezeket pedig kétlem, hogy megszünteti majd egy fekete James Bond.

A férfiak és nők fizetése közötti szakadék nem az USA, hanem az egész világ problémája, ám itt sem látunk bármiféle előrelépést, csupán a sorra érkező B kategóriás, újrafeldolgozott filmeket, ahol a főszereplők teljes csapata nőkből áll. A kérdés ugyanaz: vajon ezzel kiegyenlítődnek a nemek közti differenciák? Aligha. A politikai korrektség nemcsak jó dolog, hanem szükséges is. Hiszen mindenki egy korrekt világban szeretne élni, ahol egyenlően kezelnek mindenkit, a felsoroltak viszont aligha nevezhetőek korrektségre való törekvésnek, sokkal inkább diszkriminációnak. A problémák elhallgatása és a filmipar folytonos vegzálása helyett a valóban kirekesztő elemekkel kellene foglalkozni, ez pedig továbbra sem történt meg. Hiába fogják 2024-től kisebbséghez tartozó színészek nyerni az Oscart, ha például a Ku-Klux-Klan továbbra is zavartalanul működhet.