Search by category:
Egyéb kategória

Ha kell, Vidnyánszky félreáll
Juhász Katalin
2020. 09. 16., sze – 17:18

2020. szeptember 16., szerda – 17:30
ss
Friss ikon
Off

Törzs

Az SZFE nemrég kinevezett kuratóriumi elnöke a Demokratának arról is beszélt, hogy szerinte az SZFE oktatói egy egyre szűkebb körből kerülnek ki, nagyrészt a Katona József Színházból, „más ízléseknek, gondolatoknak viszont így alig marad tér az egyetemen, pedig azok éppúgy érvényesek lehetnek”.

Vidnyánszky azt is közölte, hogy ha tényleg ő az egyedüli akadálya annak, hogy az álláspontok közeledjenek, félre fog állni, mert neki ez nem hatalmi kérdés, és soha nem is volt az a típus, aki „két kézzel kapaszkodik mindenféle igazgatói székekhez”. Annak kapcsán, hogy milyen változásokat tervez az új kuratórium, a már ismert terveket hangsúlyozta újra: nemzetközi kap-csolatok, csereprogramok, erős kap-csolatok a határon túli magyar színházi élettel, új campus létrehozása. Ehhez azonban szerinte „a háborúskodás helyett egy nagy levegőt kellene vennie mindenkinek. El kell kezdeni a tanítást és a tanulást, és el kell kezdeni az izgalmas, előrevivő, jövőt építő szakmai vitákat. A helyzet lassú normalizálódása mindenki érdeke”. 

Az egyetem távozó rektorhelyettese, Upor László eközben „kísérleti tanköztársaság” kiépítését jelentette be, miközben a blokádot és követeléseiket továbbra sem adják fel a hallgatók és tanáraik. Novák Eszter a lemondott vezetőség nevében megtartott tanévnyitó beszédét azzal kezdte, hogy az egyetem modellváltásának erőltetett folyamatából három dolog biztosan hiányzott: a szakértelem, az emberség és a tisztesség. Az oktatók és hallgatók kialvatlanok, elkeseredettek és dühösek, mert át vannak verve és nem akarják befogni a szájukat – mondta a rendező-tanár. „Arra kérjük Magyarország miniszterelnökét, hogy pörgesse vissza az időt” – mondta, hozzátéve: hallgassa meg az egyetem képviselőit, hallja meg annak a rengetek embernek és szakmai szervezetnek és intézménynek a szolidaritását, akik kiállnak az SZFE mellett. Emellett arra kérik a miniszterelnököt, hogy függessze fel a fenntartó alapítvány kuratóriumát és kezdjenek mindent elölről. A szenátusi tagok, a felmondási idejüket töltő vezetők és a hallgatók fél éve készen állnak a tárgyalások megkezdésére – zárta beszédét Novák.

A hallgatói önkormányzat friss nyilatkozatában az áll, hogy sem a rájuk erőltetett vezetőket, sem pedig a fejük felett meghozott döntéseket nem fogadják el. A művészet természeténél fogva tükröt tart a mindenkori fennálló rendszernek, és a most kialakulóban lévő köztársaság szerintük kísérlet arra, hogy a tanszabadság jegyében intézetek, szakok és órák kötelékei nélkül alkothassanak együtt a hallgatók.

Bevezető
Budapest |

Vidnyánszky Attila szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói és tanárai súlyos szereptévesztésben vannak, és azzal, hogy áll az oktatás, törvénysértést követnek el.

Település / hely
Budapest

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Juhász Katalin

Read More

Post Comment