Search by category:
Egyéb kategória

Ezren futhatnak a kassai békemaratonon
Mészáros György
2020. 09. 16., sze – 18:23

2020. szeptember 16., szerda – 19:13
Kassai Békemaraton
Friss ikon
Off

Törzs

Október 3-án, szombaton a gyerekek minimaratonjára, 4-én, vasárnap a 42 km-es futásra kerül sor. 
A résztvevők létszámát mindkét napon – az érvényben levő járványügyi intézkedéseknek megfelelően – 1000-ben határozták meg.
„Sajnos nem akadt olyan hatóság, amely nekünk írásba adta volna, hogy az általunk felvázolt körülményekben tényleg megrendezhetjük a verseny 97. évfolyamát. Bízunk benne, hogy az állandó változások nem fogják érdemben érinteni a maratont” – mondta Branislav Koniar, a viadal főigazgatója a szerdai pozsonyi sajtótájékoztatón, hozzátéve, a korábbi regisztrációk miatt a fő távon 1450-ről kellett redukálniuk az indulók számát.

„A sportteljesítményt vettük figyelembe, azt, hogy sokan évek óta minden évfolyamon részt vesznek, hogy a verseny országos bajnokság is egyben, azaz elsősorban a külföldi futók számát csökkentettük” – jegyezte meg Koniar azzal, hogy az afrikai sportolókkal a koronavírus-járvány miatt eleve nem számoltak.

Belga, lengyel, cseh, brit és ukrán hosszútávfutók így is lesznek a mezőnyben, akiket a bizonytalan helyzet miatt nem volt egyszerű meggyőzni a szerepléstől. Ráadásul ugyanebben az időpontban mégis megtartják a maratont Londonban is egy parkban, többen pedig az október 17-i, gdyniai félmaratoni vb-re neveztek inkább.

„Ugyanakkor a kassai verseny így is megőrizte ezüst szintű besorolását. Ilyen szintű maratont Európában utoljára februárban rendeztek Sevillában. A varsóit, amelyre utánunk egy héttel kerül sor, például három napra lebontva, napi 200-200 futóval fogják lebonyolítani. Azaz óriási eredmény lesz, ha a világszerte visszamondott számtalan rendezvény ellenére Kassán tudunk majd versenyezni” – jegyezte meg Koniar.

A viadalon nézők is jelen lehetnek, azzal azonban számolniuk kell, hogy idén nem juthatnak a versenyzők közvetlen közelébe. 

Bevezető

A szokásosnál sokkal visszafogottabban, de idén is megrendezik a Kassai Nemzetközi Békemaratont október első hétvégéjén. 
 

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Orosky Tamás

Read More

Post Comment