Search by category:
Egyéb kategória

Hrnko Kollárnál: a kecskére bízott káposzta
Czímer Gábor
2020. 09. 17., cs – 18:41

2020. szeptember 17., csütörtök – 19:00
Anton Hrnko SNS-es politikus lett a házelnök tanácsadója ⋌(TASR-felvétel)
Friss ikon
Off

Törzs

„A parlamenti irodájának alkalmazottja lettem tanácsadóként” – mondta Hrnko. Elárulta, hogy történelmi, nemzeti és nemzetiségi kérdésekben lesz a házelnök tanácsadója, és Kollár kérte fel a posztra az SNS tisztújító kongresszusa után. „Igen, a tanácsadóm nemzeti és nemzetiségi kérdésekben, mivel a mostani parlamentben nem képviseltetik magukat a nemzeti erők” – erősítette meg Kollár.

A véresszájú Hrnko

Hrnko a közelmúltban is több magyar-, illetve romaellenességet sugalló posztot hozott nyilvánosságra a közösségi oldalán. Az egyik júliusi bejegyzésében például azzal vádolja meg Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnököt, hogy a magyar irredenták élére áll, mivel a kormányfőt budapesti útjára elkísérte Berényi József, az MKP vezetésének tagja. Hrnko szerint a magyaroknak tisztelnünk kellene a szlovák nyelv államnyelvi mivoltát. „A félig üres iskoláik ajtaját pedig ki kellene nyitniuk a szlovák nemzetiségű diákok előtt, hogy azok az érintett településeken szlovák iskolába tudjanak járni” – fogalmaz Kollár tanácsadója.

Az SNS-es politikus egy másik júliusi bejegyzésében pedig a küszöbön álló népszámlálás azon lehetőségét bírálja, amely értelmében a 2021-elején esedékes felmérés során két nemzetiséget is megadhatunk majd. „Ez a Statisztikai Hivatal szlovákellenes eljárása, amelyet egészen biztosan egyeztettek a szlovákiai magyar irredentákkal” – véli Hrnko. Szerinte ugyanis roma nemzetiség például sosem létezett. Ráadásul azt állítja, a Csemadok nem akar a magyar nyelvű romák kultúrájára pénzt adni, ami szerinte ahhoz vezetett, hogy az előző népszámláláskor többen vallották magukat romának. A házelnök tanácsadója azt állítja, hogy a Csemadok találta ki a kettős nemzetiség jelölésének lehetőségét a roma emancipáció elfedésére.

Még, hogy a Csemadok…

Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke az SNS-es politikus bejegyzésére reagálva hazugságnak nevezte Hrnko állítását. „A Csemadoknak ehhez semmi köze” – mondta lapunknak. Bárdos hozzátette, ő is tagja a kormány kisebbségi bizottságának, ahol a kettős nemzetiség jelölhetőségről szóló döntéskor nem szavazta meg azt. A Csemadok elnöke ezt azzal indokolta, nem lát garanciát arra, hogy a kettős identitású magyarokként azonosított személyeket az állam a kisebbségekre vonatkozó intézkedések meghozásakor figyelemebe vegye.

Ravasz Ábel (Híd), az előző kormány romaügyi kormánybiztosa, aki a népszámlálásban a kettős identitás jelölhetőségének egyik átültetője, lapunknak úgy nyilatkozott, jelzésértékű, hogy a házelnök a kilencvenes évek meghatározó SNS-es politikusát választotta maga mellé. „Az elmúlt négy évben is ellene volt minden olyan dolognak, ami a kisebbségeknek segített volna” – mondta, és hozzátette, ennek ellenére sikerült átvinniük például a kettős nemzetiség jelölhetőségét a népszámlálás során. „Ez egy teljesen standard európai megoldás arra, hogy azok, akinek nem csak egy identitása van, azok többet is be tudjanak vallani” – magyarázta Ravasz.

Kellenek az SNS szavazói

Az MKP szóvivője, Králik Róbert Hrnko tanácsadói kinevezésével kapcsolatban úgy nyilatkozott, Bo-ris Kollár részéről ez akár politikai sakkjátszma is lehet, vélhetően így próbálja magához vonzani a Danko-féle SNS-től elidegenedett nemzeti választókat. „Hrnko véleményével és írásaival a Csemadokot és más magyar témákat illetően természetesen nem értünk egyet, és reméljük, hogy tanácsadóként sokkal körültekintőbben fog fogalmazni, és nem a feszültség szítására fogja alapozni tevékenységét” – közölte a szóvivő.

„Hrnko kinevezése botrányos, kecskére bízták a káposztát. Nem is értem, ezen a téren mit vár el tőle Boris Kollár, feltehetően csak annyit, hogy az SNS szavazóinak egy részét a Sme rodinához szállítsa. Ezzel viszont a magyarokat csapja pofon” – nyilatkozta Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke.

40 éve a pályán

Hrnko foglalkozását tekintve történész, 1981-ben Csehszlovákia Kommunista Pártjának a tagja, majd 1990-ben a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) egyik alapítója, amelynek ügyvezető elnöke, majd alelnöke is volt. A hétvégén Andrej Danko mellett ő is versenybe szállt az SNS elnöki posztjáért, de alulmaradt az ellenfelével szemben. Hrnko még júliusban jelentette ki, hogy Dankóval az élén vége az SNS-nek, és nincs más kiút, csak a vezetőváltás. A mostani kongresszus után bejelentette, hogy nem lép ki a pártból.

Bevezető
Pozsony |

Az SNS-es Anton Hrnkót választotta maga mellé történelmi, nemzeti és nemzetiségi ügyekben tanácsadónak Boris Kollár (Sme rodina) házelnök. Hrnko korábban kijelentette, hogy Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök a szlovákiai magyar irredenták vezetője. Emellett azt is állítja, hogy a népszámlálás ügyében összeesküdött a szlovákok ellen a Statisztikai Hivatal és a Csemadok.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Czímer Gábor

Read More

Post Comment