Hírkereső

A kormány immár hivatalosan is a koronavírus-járvány második hullámáról beszél. A matematikai adatelemzés szempontjából miben különbözik az első hullámtól ez az időszak?

Számomra kicsit problémás ez a „második hullám” kifejezés – én úgy gondolom, még az első hullámnál tartunk, amelyet egy időre leállítottunk az intézkedésekkel. Egyfajta szélfogót állítottunk fel, és ahogy lazítani kezdtünk, visszatért az, ami várt minket. Néhány európai országban, például Hollandiában nem látszik a görbén ez az úgynevezett második hullám, hiszen ott nem láthattunk csökkenést. Nálunk a szigorú intézkedések egyfajta menedéket jelentettek, ma pedig újra szembenézünk a veszéllyel. A matematikai adatelemzés szempontjából viszonylag nagy a különbség a tavaszi és az őszi időszak között. Tavasszal csaknem a világ összes országában nagyon hasonló volt a helyzet az aktív esetszámmal: hirtelen, rövid, exponenciális emelkedés, később stabilizálódó, lassabb emelkedés egészen a csúcspontig. Ezek az eredmények univerzálisak voltak, és azokban az országokban is ki lehetett következtetni az eredményeket, melyek később mentek át mindezen. Ennek köszönhetően Szlovákiában is könnyebb volt megjósolni a járvány alakulását. Az őszi adatok azonban mások: ma nincsenek ilyen univerzális trendek, az egyes országokban tapasztalható emelkedésekben és csökkenésekben nincs különösebb rendszer. Így nagyon nehéz megbízható modelleket készíteni: tapasztalhatunk például lassulást valahol, de azt nem tudjuk megmondani, hogy hirtelen nem fordul-e meg a helyzet, és mindezt nem követi-e valamilyen emelkedés. Az egyes országok másként kezelik a járványt, és az emberek sem viselkednek ugyanúgy. Így pedig nehéz bármit is megjósolni.

Szlovákiában a válságkezelés egész más, mint tavasszal, nincsenek országos intézkedések, és mintha a kormány is kicsit lazábban venné saját utasításait, hangsúlyozva, hogy azért mindent kézben tartanak. Van emögött valami megalapozott, egzakt tudományos hátország, vagy ez csak politikai kommunikáció?

Ezt a kérdést két részre bontanám. Az egyik része, hogy jobb-e lokális intézkedéseket hozni, mint globálisakat. Az európai országok többsége lokális megközelítést alkalmaz, és úgy tűnik, ez aránylag jól működik: Németország és Svájc például szinte a válság előtti szintre tudta visszahozni a gazdaságát, miközben megakadályozta az esetszámok drasztikus emelkedését, és az egészségügyi ellátórendszer túlterhelését. A lokális kezelés tehát jó gyakorlatnak tűnik, de ez egyben azt is jelenti, hogy sokkal nehezebb előrejelzéseket készíteni – ezek könnyebben elkészíthetők akkor, ha országos intézkedések vannak, és lezárják például a határokat. Összességében tehát úgy hiszem, a lokális megközelítés jó lépés, ezt pedig abban is tetten érhetjük, hogy a gazdasági aktivitás néhány szektort leszámítva viszonylag szépen újraindult – sikerült tehát eltávolítani a gazdasági tényezőt, mely a járvány okozta válság egyik alapeleme. A kommunikáció a kérdés másik része – ezt már nem a kormány végzi, delegálták a dolgot az illetékes hatóságoknak. Sajnos azonban nekem nincs az az érzésem, hogy mindent kézben, ellenőrzés alatt tartanak. Nap mint nap hallunk például olyan helyzetekről, mikor az emberek nem tudják felhívni a regionális közegészségügyi hivatalokat, vagy épp az iskolaigazgatók nem tudnak információkhoz jutni, mikor szükségük van rá. Igaz, hogy a tájékoztatás javult kissé, de egyáltalán nem erősödött az az infrastruktúra, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy az emberek megnyugodjanak, és hogy biztosak lehessünk abban, hogy ha zuhanni kezdünk, puhára esünk. Ezt hatalmas kockázatnak tartom, és úgy érzem, a valamiféle bizonytalanság lapul az olyan kijelentések mögött, hogy mindent kézben tartanak az illetékesek.

Térjünk vissza a számokhoz: többet tesztelünk, több fertőzöttet is találunk. Változott az arány a tavaszi időszak óta?

A tesztelési kapacitást sikerült magasra tornászni, és úgy tűnik, további kapacitásnövelési potenciállal is rendelkezünk. A másik kérdés, eleget tesztelünk-e. Vannak olyan mérőszámok, melyek rávilágítanak erre, az egyik ilyen, hány százaléknyi teszt lesz pozitív az elvégzett tesztekből. Ez az arány fokozatosan növekszik. Egy hónapja körülbelül 2 százalékon voltunk, 100 tesztből kettő lett pozitív, ami nemzetközi viszonylatban nagyon jó. Azt jelenti, hogy elégségesen teszteltünk, pláne, ha maga a minta nem véletlenszerű, hanem kiválasztáson alapul, szűrt. Másrészt viszont mostanra ez az arány már 4 százalékhoz közelít – a 3 százalék volt az a határ, amely még jónak számított nemzetközi szinten. Ez még nem katasztrófa, ám érdemes vigyázó szemünket Csehországra vetni: ott szintén csak kicsi volt a növekedés, aztán hirtelen csaknem 10 százalékra ugrottak. Ez jelentheti azt, hogy sikeresebbek a fertőzöttek felkutatásában, és jobb mintán dolgoznak, de a világban az ilyen hirtelen ugrás általában azt jelzi, hogy kezdik elveszteni a kontrollt. A cseh illetékesek be is ismerték, hogy egyes régiókban már nem tudják eredményesen visszakeresni a kontaktusokat. Pedig épp a kontaktuskutatás kulcsfontosságú – ha a hivatalok mindezt győzik, épp ez vezet odáig, hogy a számok rendszerszinten alacsonyabbak maradnak. A szlovákiai adatokból tehát az látszik, hogy a közegészségügyi hivatalok egyre nehezebben győzik a munkájukat. És bár ők azt állítják, hogy jobban keresnek, nehéz azt feltételezni, hogy az esetszám növekedésével párhuzamosan javultak volna a kontaktuskutatási lehetőségeik. Inkább az feltételezhető, hogy a kontaktuskutatás gyengül, és sok olyan ember csúszik ki a hálóból, akiket tesztelni kéne. Így nagyobb járványgócok jöhetnek létre, és növekednek a számok.

Szerencsénk van azzal, hogy nálunk úgy tűnik, nem voltak különösebb szuperterjesztői események?

Elég sokan kutatják, miért voltak olyan országok, ahol a fertőzésszám tavasszal alacsonyabb maradt, mint máshol. Ezen a héten jelent meg egy cikk, mely szerint a járvány terjedése a világban fraktálmintázatra hasonlít, és a forma ugyan bonyolult, ám mégis van struktúrája. Ebből pedig feltételezhető, hogy egyes országokban kumulálódni fognak a gócpontok, másokban pedig nem tapasztalunk ilyesmit. Globális szempontból tehát ez nem meglepetés. Az, hogy Szlovákiában nem volt olyan komoly a tavasz, és nem volt szuperterjesztői eseményünk, sok tényezőnek köszönhető, és sok igazán erős hipotézis létezik. Bizonyos feltevések genetikai okokra vezetik ezt vissza, mások a korábbi oltásokra, és van még egy sor más hipotézis is. Nem beszélhetünk tehát szerencséről, inkább arról van szó, hogy bár nem tudjuk, milyen tényezőknek köszönhetően, de Szlovákiának tavasszal volt valamiféle rendszerszintű előnye a többiekkel szemben. Ez a gyorsan bevezetett, szigorú járványügyi intézkedésekkel kombinálva nagyon előnyös volt – ám azt nem tudjuk, hogy a feltételek pont ugyanilyen kedvezőek-e most is.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a napokban bejelentette, az év végére várják a második hullám csúcspontját. Az első hullám csúcsát pontosan megjósolta. Milyen adatokból indulhat ki? A szlovákiai csúcspont megjósolható ugyanilyen módon?

Nem tudom megmondani, pontosan miből indulhatott ki a magyar kormányfő, aki már korábban is megvillantotta a jóstehetségét más területeken is – abban azért kételkedem, hogy látnoki képességei lennének. Mindazonáltal a tavaszi, első fázis csúcspontját viszonylag pontosan be lehetett lőni, mert ahogy már említettem, az országok viselkedése hasonló volt, így könnyebb volt jósolni. Ez a csúcspontelőrejelzés sikerült nekünk, és sok más országnak is. Az őszi fázis csúcspontjának megállapítása azonban már jóval fogasabb kérdés. Egyelőre egyik országban sem látjuk, hogy elértek volna valamiféle hosszabb távú csúcspontot, és nem tudjuk megmondani, nem lángol-e fel újra a járvány olyan helyeken, ahol csökkenés tapasztalható. Ha valaki mégis ki akarja találni, mikor lehet majd az őszi csúcspont, olyan matematikai modellt kellene felállítania, amely mechanisztikusan modellezné a vírus terjedését az országban. Ennek azonban sok buktatója van, és szerintem nem is lehetséges. Itt van például az, hogy ha egy ország nem zárja le teljesen a határait hosszabb időre, vagy akár a csúcspont eléréséig, akkor a járványügyi helyzetet alapvetően befolyásolják a szomszédos országok. A határokon át ugyanis fertőzöttek járhatnak át, akik újabb gócokat hozhatnak létre. Így ha nem tudjuk megjósolni, mi történik a szomszédos országokban, nem tudjuk megjósolni azt sem, mi történik nálunk. Aztán itt egy másik probléma: nem tudjuk, hogy a koronavírus és az influenza párhuzamos „szezonja” hogyan befolyásolja a kontaktuskutatást, és mennyire terheli le az egészségügyi rendszert. Nem ismerjük továbbá teljesen pontosan a vírus szezonalitását sem, és azt sem tudták még megállapítani az orvosok, meddig tart az immunitás, amit a koronavírus-betegek a betegség lezajlásával megszereznek. Rejtély számunkra az is, pontosan hányan estek túl a betegségen, hiszen azt tudjuk, hogy nem minden fertőzött szervezete termel ellenanyagot. Egy hiteles matematikai modell felállításához egyszerűen túl sok adatunk hiányzik – ezek nélkül csak jósolgatunk. Az első biztos pont az lesz, ha lesz legalább egy ország, ahol biztosan meg tudjuk állapítani, hogy túl vannak a csúcsponton.

A járványkezelés tavaszi fő dilemmája az volt, mennyire kell letompítanunk az országot és a gazdaságot. Van már olyan mechanizmus, amivel megállapítható, hogyan lehet egyensúlyba hozni a járványügyi és a gazdasági válságkezelést, hogy egyik se menjen a másik kárára?

Ez talán a legfontosabb társadalmi kérdés. Nekünk két tényezőt kell optimalizálnunk. Az egyik természetesen a lakosság egészségi állapota, a másik pedig a gazdasági helyzet, hiszen az utóbbi zuhanása hatással lehet az emberek egészségi állapotára is. Ezt az egyensúlyt valóban sokan vizsgálják, ahogy azt is, létezik-e korreláció a járványügyi adatok és a járvány miatt bekövetkező gazdasági zuhanás között. Épp a napokban láttam ezzel kapcsolatos adatokat, és felbukkant a korreláció, mégpedig az egyes országok halálozási aránya, illetve a járvány miatti gazdasági visszaesés között. Az olyan országok, ahol kevesebb volt a haláleset, kisebb gazdasági károkat szenvedtek el, mint az olyan országok, ahol sok volt a halálozások száma. Ez természetesen csupán globális korreláció. Lehetnek országok, ahol ez másként alakult, mert például a gazdasági struktúrájuk szorosabban kötődik más országokéhoz. Szlovákiában például alacsonyabb volt a halálesetek száma, ám az ország gazdaságát alapvetően befolyásolja a környező országok gazdaságának helyzete. Ez azt jelenti, hogy a szlovákiai halálozások minimalizálása nem elég, az egész régióban kell törekedni erre – ez egyben meghatározza az egész gazdasági térség legfőbb célját a gazdasági visszaesés elkerülése érdekében. Fontos információ tehát, hogy nem a fertőzésszám a fontos, hanem a halálozások száma – és itt lép a színpadra az egészségügyi ellátórendszer minősége, terhelhetősége, vagy épp az életszínvonal. Összességében tehát kijelenthető: ha sikerül kontroll alatt tartani a járványt, és elkerülni az egészségügyi rendszer túlterhelődését, azzal megelőzhető a gazdasági visszaesés is. Nagyon kell tehát vigyáznunk, hogy valóban kézben tartsuk a járványügyi helyzetet, mert ha átszakad a gát, ahogy Csehország egyes régióiban történt, óriási problémáink lehetnek. A megoldás pedig az, hogy megerősítjük a regionális közegészségügyi hivatalok kapacitásait – ez a legfontosabb fegyverünk a gazdaságunk megvédésére.