Hírkereső

Még akkor is, ha a Több mint szomszéd kulturális hét nem elsősorban annak a száz embernek szól (felfelé kerekítek), akik év közben rendszeresen látogatják az intézet programjait, hanem a helyi szlovákoknak. Ez az intézet legnagyobb szabású rendezvénysorozata, június elején szokták megrendezni a zenére, táncra, vizuális kultúrára helyezve a hangsúlyt, hogy nyelvtudás nélkül is befogadható legyen a szomszéd kultúrája. Amikor szeptemberre csúsztatták és leszűkítették a programot, még nem tudták, hogy a határzár miatt nehezebb lesz tető alá hozni azt a pár rendezvényt, mint az eredetileg tervezett Hviezdoslav téri kavalkádot. Végül minden fellépő kapott kivételt – nagy mázli, hogy nem erre a hétre időzítették a minifesztivált. 

A Tóth György fotóit bemutató nyitókiállítás október 5-ig tekinthető meg a magyar nagykövetség Stefánia úti épületében, ahol az intézet is székel. Ezek a többszörös expozícióval készült portrék a mozgást, az elillanó pillanatot igyekeznek megörökíteni az állóképeken, a bizonytalan kontúrok segítségével. 

A Márai-emlékév keretében rendezett keddi szimpóziummal múlt csütörtökön külön foglalkoztunk – Márai Sándor és Madách Imre családi kapcsolataira derült fény, miközben a két író életét meghatározó helyszínek, Kassa és Alsósztregova inspiratív hatását is elemezték a kutatók. Ehhez a programhoz társszervezőként csatlakozott az intézet, egyébként a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának égisze alatt zajlott. Egyetlen résztvevő jelezte, hogy szinkrontolmácsra van szüksége, azaz a téma nem érdekelte a helyi szlovák irodalmárokat. Margóra jegyezzük meg, hogy a Madách Egyesület a napokban jelentette meg szlovákul Az ember tragédiáját, Jitka Rožňová fordításában. Most új esély nyílik a mű népszerűsítésére – az igazi győzelem az lenne, ha valamelyik szlovák színház bemutatná. 

A szerdai nap két programot is kínált: Nyáry Krisztián másfél óra leforgása alatt íróként, pedagógusként, kiadóvezetőként és kommunikációs szakemberként is megnyilvánult a „szájkosár” ellenére a Posta utcai Panta Rhei könyvesboltban, mintegy negyven érdeklődő előtt. Ittuk minden szavát, hiszen olyasmiről beszélt, ami a szélesebb közönséget is érdekli: a magyar írók, költők szerelmi életéről. A témát boncolgató, egyszerre szórakoztató és informatív könyveivel elképesztő sikert ért el. És azt javasolja, hogy próbáljuk különválasztani az írók munkásságát a magánéletüktől, mert egy kibírhatatlan alak is lehet nagy művész, és kár lenne megfosztani magunkat a művek által okozott élménytől, csak mert tudjuk, hogy az illető minden nőt tönkretett maga körül, vagy hogy nem a feleségéhez írta legszebb szerelmes verseit. Nyáry Krisztián nagyban hozzájárult az iskolában bemagolt életrajzok által szoborszerűvé vált írók emberi arcának felfedéséhez. Már ezért jár neki a kalapemelés. 

Laza átkötéssel megérkeztünk Takács Nikolashoz, aki a szerdai Deja Vu Klub sztárvendége volt. A galántai származású kalapos énekes talán nem is tudta, mekkora múltú kísérőzenekara akadt erre az estére. A somorjai Deja vu együttes tagjai kerek húsz évvel ezelőtt találták ki, hogyan biztosítsák maguknak a rendszeres fellépéseket. Saját klubot szerveztek, havonta más-más vendégzenésszel, akik több érdeklődőt vonzottak, mintha csak a Deja vu lépett volna fel dzsesszes számaival. Az illusztris vendéglista szinte végtelen. A későbbiekben külön cikket is tervezünk erről a húsz évről, hiszen egy kiadvány is született ez alkalomból Strieženec Alex dobos és zenekarvezető tollából. 

Takács Nikolas három számot énekelt a Deja vu együttessel, miután egy beszélgetésben érdekes dolgokat osztott meg a közönséggel. Megtudtuk például, hogy bár az USA-ban is építgeti karrierjét, nem igazán szeret ott lenni, mert az ottani professzionalizmushoz egyfajta gépiesség és hideg üzleti szemlélet is társul. A Los Angeles-i pincérek, pultosok kilencven százaléka a nagy áttörésre váró zenész vagy színész – Nikolas ott döbbent rá, milyen szerencsés ő, hogy velük ellentétben meg tud élni a zenéből. 

A Fonogram díjas Sárik Péter Trió az elmúlt tíz évben Magyarország egyik legnépszerűbb dzsesszzene-karává vált. Dzsesszesítettek pop-slágereket Falusi Mariannal, ráirányították a reflektorfényt Berki Tamásra, a régió legjobb dzsessz-énekesére, csináltak dzsesszlemezt gyerekeknek, kezelésbe vették Beethoven műveit, legutóbb pedig Bartókról jelentették ki, hogy talán egyik zeneszerző sem volt nála nagyobb hatással a dzsesszre. Bartók-feldolgozásaikat 2018-ban a zsúfolásig megtelt Zeneakadémia nagytermében mutatták be – akkor nem gondolták volna, hogy két évvel később alig negyven embernek is mennyire fognak örülni a pozsonyi V-klubban. Sárik Péter abszolút elégedett volt a részvétellel (egyébként maximum 60 főt engedhettek volna be a szervezők), szerinte sokan nem mertek eljönni, vagy a kötelező szájmaszk riasztotta vissza őket – a zenekar mindenesetre úgy játszott, mintha ezerfős közönség előtt szerepelne. Bekebelezték Bartókot, lehengerlő természetességgel kapaszkodott össze a kotta és a laza improvizáció. Mindez szeptember 25-én történt, egy nappal Bartók halálának 75. évfordulója előtt. 

Vasárnap lépett fel a Szlovák Nemzeti Színház folyosóin, lépcsőházában, kávézójában és ruhatárában Mészáros Máté táncművész és koreográfus projektje, a Mechanics of Distance. Ez egy helyspecifikus koreográfia – ki-ki a neki tetsző távolságból nézhette. A három táncos néha háromfelé indult el, döntenünk kellett, kit követünk. Az egymásra hangolódás nehézségei, a közös mozdulatok keresése volt a fő mondanivaló. Az előadás a Pozsony mozgásban című fesztivál keretében zajlott, ezért itt többen voltak a szlovák érdeklődők, mint a helyi magyarok. 

A Pozsonyi Kifli Polgári Társulás által szervezett helytörténeti sétákon már fordított volt a helyzet: a szlovák nyelvű idegenvezetésen kb. húszan, a vasárnap délutáni magyar nyelvűn ötvenen vettek részt.