Search by category:
Egyéb kategória

A Volkswagen továbbra is nyereségre számít 2020-ban
Mészáros Richárd
2020. 10. 01., cs – 08:36

2020. október 1., csütörtök – 10:30
Wolkswagen k
Friss ikon
Off

Törzs

A VW a január-augusztusi időszakban 5,6 millió járművet szállított ki a megrendelőknek, ami ugyan 21,5 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 7,1 millióhoz képest, de így is felülmúlja a teljes piac teljesítményét, és azt is jelenti, hogy a csoport 13 százalékra növelte globális piaci részesedését az egy évvel korábbi 12,6 százalékról – emelték ki a társaság közleményében.

Hozzátették, hogy a prémium és luxusmárkák kisebb visszaesést produkáltak az úgynevezett volumenmárkáknál és a teherautókat és buszokat gyártó üzletágnál (Truck & Bus), a vállalatcsoport legnagyobb piacán, Kínában pedig a világrégiók közül a legkisebb mértékben – 11,5 százalékkal – csökkent az értékesítés. A legnagyobb – 30,9 százalékos – visszaesés a hazai, nyugat-európai régióban ment végbe, de ott is növekedett a piaci részesedés, 22,9 százalékról 23,7 százalékra.

Az év második felében elkezdődött a kilábalás, a szeptemberi beérkező megrendelések és kiszállítások pedig már az előző éviek felett alakulnak, és a növekvő tendencia várhatóan az év további részében is folytatódik. Ennek megfelelően a VW megerősíti azon célkitűzését, hogy összességében minden üzletágában nyereséges maradjon, és pozitív működési eredményt érjen el az idén. Ugyanakkor  minden közép- és hosszú távú előrejelzés továbbra is jelentős bizonytalansággal jár, és a világjárvány további alakulásának függvénye – mondta Herbert Diess vezérigazgató.

A vállalatcsoport vezetője hangsúlyozta, hogy a járvány nem lassítja, hanem gyorsítja az átalakításokat, amelyek célja, hogy a VW „az elektromos és digitális mobilitás vezető szolgáltatójává váljon”.

Az elektromos mobilitás területén 2024-ig 33 milliárd euró értékben terveznek beruházásokat, azzal a céllal, hogy piacvezető pozíciót szerezzenek az  akkumulátorhajtású elektromos járművek körében.

Az informatikai szaktudás bővítésére és az automatizált vezetés fejlesztésére 14 milliárd eurót kívánnak fordítani 2024-ig. Ezzel kapcsolatban Herbert Diess kiemelte: a hajtásrendszer-technikák átalakulásánál sokkal mélyrehatóbb átalakulás, hogy „az autó az elkövetkező tíz év során teljes mértékben hálózatba kapcsolt mobilitási eszközzé fejlődik”.

A VW az autóipar legnagyobb szereplője, a csoporthoz tartozik a névadó Volkswagen mellett az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Lamborghini, a Porsche, a Seat és a Skoda, valamint a Ducati sportmotorkerékpár, és saját márkájú haszonjárművei mellett a Scania és a MAN tehergépjárműveket is a VW gyártja.

Bevezető

A Volkswagen csoport (VW) megerősíti 2020-ra szóló várakozását, amely szerint a koronavírus-világjárvány ellenére valamennyi üzletágban nyereséget érnek el – közölte a német autógyártó csoport szerdán.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment