Search by category:
Egyéb kategória

Kilencedik győzelmére készül a DAC
Mészáros György
2020. 10. 02., p – 18:35

2020. október 3., szombat – 15:20
DAC
Friss ikon
Off

Törzs

A két csapat legutoljára ez év júliusában találkozott a MOL Arénában, akkor a dunaszerdahelyiek 2:0-ra legyőzték a Žilinát, amivel egy azóta is tartó 10 meccses bajnoki veretlenségi sorozatot kezdtek meg (2 győzelem az előző szezonban, 8 a mostaniban). Kalmárék ezzel megduplázták az eddig klubcsúcsot (2017 és 2019 tavaszán is 5-5 győzelem). Ennek köszönhetően a DAC veretlenül áll a bajnokság élén, a zsolnaiak pedig 10 ponttal a 6. helyén tanyáznak.

Bernd Storck vezetőedző védencei múlt vasárnap a MOL Arénában a Trenčín ellen a bajnoki idény nyolcadik összecsapását is megnyerték, amivel tovább javították a szlovák élvonal erre vonatkozó rekordját. Az ezt megelőző maximumot – győzelem az első hat fordulóban – a pozsonyi Inter (1993/94-es szezon) és a kassai MFK tartotta (2008/09).

„Egy következő fontos találkozó vár ránk. Nehéz összecsapásra számítok a műfüves borításon, amelyen teljesen máshogy kell futballozni” – mondta Storck, és hozzátette, hogy pont ezért a csapat az utolsó edzését műfüvön végezte.

A csallóköziek utoljára 2016 októberében szenvedtek vereséget az aktuális ellenféltől. Azóta immár 12 találkozón veretlenek, hét győzelem mellett öt döntetlen a mérlegük.

A meccs játékvezetője Kráľovič lesz, az STV 2-es csatornája élőben közvetíti a mérkőzést.

(dac1904.sk)

Bevezető

Szombat délután (17:00) a DAC labdarúgócsapata a Fortuna Liga 9. fordulójában a zsolnai csapat vendégeként lép pályára. A mérkőzést műfüvön rendezik.
 

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Read More

Post Comment