Search by category:
Egyéb kategória

50 ezer dollár múlt másfél kilón
Orosky Tamás
2020. 10. 05., h – 18:17

2020. október 5., hétfő – 19:00
Klein
Friss ikon
Off

Törzs

Hogy érzi magát néhány nappal az Abu-dzabi bunyót követően?

Brutál happy vagyok. Rengeteg mindent éltünk át minden nap, óriási élmény volt. A megérkezésünk után rögtön várt minket egy hölgy az UFC-ből, aki aztán mindenről gondoskodott, az ujjunkat sem kellett mozdítani. Külön ember volt például arra, hogy személyre és konkrét időpontra szabott tápláló italokat keverjen nekem. Két napig voltunk karanténban, de azt is, a médiamegjelenéseket és minden pillanatot élveztem.

Az új-zélandi Shane Young ellen tartalékként ugrott be, ezért nagyon gyorsan kellett leadnia megszokott versenysúlyából, hogy beleférjen a limitbe.

Igen, váratlanul jött a lehetőség. Bár volt egy fülesünk, hogy összejöhet egy UFC-s meccs, de csak októberben. Azonban egyik napról a másikra ajánlatot kaptunk, hogy 66 kilóban mehetek bunyózni. Bólintottunk azzal, hogy a mérlegelésig leadom a szükséges kilókat. A végére kb. 1,8 kilóval voltam a határ felett, de a csapatommal úgy döntöttünk, hogy az egészségem már nem enged újabb fogyasztást. Ez az én saram volt, megígértem valamit, és nem teljesítettem, amit sajnálok. De megegyeztünk az ellenfél menedzsmentjével, hogy a nekem járó pénzdíj 40%-át megkapja tőlem, cserébe rendesen bunyózhatunk. Igaz, utólag ezt aztán előhúzták a csapatánál.

Mi járt a fejében, útban a ketrecbe?

Tiszta fejjel mentem oda. Tudtam, hogy eleget edzettem, remek csapat volt körülöttem, de azt is, hogy életem teljesítményét kell nyújtanom. Az járt a fejemben, amit még itthon is mondtam, hogy KO-zok, mert még sosem ütötték ki Youngot pályafutása során. Nagyon örülök, hogy nekem sikerült elsőként.

Ráadásul nagyon gyorsan, 76 másodperc elteltével…

Ahogy a magas rúgásom betalált, láttam, hogy kivan tőle, akkor pedig – magam sem tudom, honnan jött ez – egy bokszos kombinációt húztam elő. Brutálisan sikerült. Amikor a földre esett, már sejtettem, hogy befut a bíró és véget vet a küzdelemnek. Nézők nélkül zajlott a gála, de a lehető legjobban kiélveztem így is.

A gála KO-jának választották az ön győzelmét, de az ezért járó 50 ezer dolláros jutalmat viszont nem kapta meg.

Igen, ekkora bónuszt kaptam volna, ha a súlyom nem lépte volna túl a 66 kilót. Jobb nem gondolni rá, mert sajnálja az ember. De jönnek az újabb meccsek, és lesz még egy plusz motivációm, hogy újra megpróbáljam kiérdemelni a bónuszt.

Állítólag ha nem győzött volna, az UFC végleg kihúzta volna a listájáról.

Igen. Az UFC vezetése megorrolt rám a súlyproblémák miatt. Ez egy valós feltétel volt, amiről nekem nem szóltak a meccsem előtt. De jó fényben mutattam meg magam a ketrecben, szerintem tetszett nekik a teljesítményem. És remélem, az sem kerülte el a figyelmüket, hogy milyen nagy rajongótáborom van, számos hivatalos felületre küldtek a szurkolók szlovák zászlókat.

Volt már része hasonló örömben, mint közvetlenül a győzelme után?

Azt hiszem, nem. Az első másodpercekben nem is akartam elhinni, mi történt. Amikor a csapatom bejött utánam a ketrecbe, kértem, hogy keverjenek le egy pofont, hogy álmodok-e vagy ez a valóság, olyan gyorsan pörgött le minden.

Érsekújvárból jutott el ilyen magasra. Mi kellett hozzá leginkább?

A kitartás nagyon sokat számít. Jól kell teljesíteni a meccseken, és én például mindig azt akarom, hogy show-t nyújtsak az embereknek, nem unalmas küzdelmet. Nagyon fontos, hogyan zajlik egy-egy küzdelem. Egy amerikai ügynök szólított meg két éve, mostanra sikerült feltolnia az UFC-be.

Szülővárosában volt valamilyen szervezett ünneplés?

Igen, a város szélén hatalmas tűzijáték fogadott, a hídon pedig egy molinó We are brutal happy felirattal. Nagyon örültem neki, de csak a mostani hétvégén ültünk le a haverokkal dumálni, mert öt napig karanténban kellett lennem.

Mit tart a legnagyobb erősségének?

Azt, hogy komplex harcos vagyok és hogy fejben rendben vannak a dolgok. Száz százalékosan koncentrálok a meccsre. Egyáltalán nem stresszelek, nyugodt tudok maradni.

Mit hozhat ez a siker a jövőre nézve? Milyen program vár önre?

Konkrétum még nincs, mindenképpen szeretnénk még egy meccset idén. Folyamatosan edzek, remélem, összejön egy decemberi harc. Olyasvalakivel szeretnék küzdeni, aki előttem ál a rangsorban, mert csak így juthatok én is előrébb. Négy bunyóra van szerződésem az UFC-vel, azaz még három vár rám. Hihetetlenül élvezem és örülök neki, hogy nagy a felhajtás körülöttem.

Lajos” Klein edzője, Végh Attila, a legismertebb szlovákiai MMA-s alkalmi tolmácsként is közreműködött a közel-keleti gálán. „Lajostól megkérdezték, tud-e angolul, amire azt mondta, van tolmácsom, az Attila. Csakhogy én annyit tudok csak, hogy yes, no, dollar” – mesélte Végh a sajtótájékoztatón, azzal, hogy mindig nagy volt a show, ha rájuk került a sor a nyilatkozatoknál. Klein győzelmét nem kicsit ünnepelték meg. „Úgy üvöltöztünk, mint a falusi vadparasztok. Sok disznóságot rendeltünk a szobára a bunyó után, és rendesen kirúgtunk a hámból” – tette hozzá Végh.

Cím
Végh Attila: Yes, no, dollar

Bevezető
Pozsony |

Első szlovákiaiként mutatkozhatott be a legnagyobb presztízsű szervezet, az UFC gáláján Ľudovít „Lajos” Klein. A kevert harcművészetek (MMA) 25 éves, érsekújvári származású ketrecharcosa bő egy héttel a nagy debüt után is örömmel válaszolgatott az újságírók kérdéseire.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Orosky Tamás

Read More

Post Comment