Search by category:
Egyéb kategória

Lutheránus papfiúból lett Iszmail pasa
Hegedűs Norbert
2020. 10. 06., k – 16:30

2020. október 6., kedd – 16:30
Kmety György
Friss ikon
Off

Törzs

Sorsa, élete kalandos, regényes, mint maga a hősies, szabadságharcokkal és forradalmakkal teli 19. század Európában. Az október eleji, az aradi vértanúkra emlékező nemzeti gyásznap idején Kmety György sorsát, életét bemutatva tisztelgünk a múlt nagyjai előtt.

A családi háttér

Kmety György édesapja, Kmety Pál – felesége a nemesi családból származó Schuleck Julianna volt – evangélikus lelkészként tevékenykedett Kishont vármegyében. Egy ideig, a 19. század elején, Rimabányán is szolgált, itt született 1802ban első fia, Pál, majd bő tizenegy évvel később, 1813-ban – amikor a lelkész édesapa már Felsőpokorágy templomában hirdette az igét az ágostai evangélikus híveknek – második fia, Kmety György. A lelkész hirtelen és viszonylag fiatalon hunyt el, a család és a hívek az itteni templom nyugati falának tövében temették el. Felsőpokorágy templomán a falba mélyesztve pedig máig megtalálható latin nyelvű síremléke. Eszerint Kmety Pál életének 49-ik évében hunyt el 1815. február 19-én. Kmety György alig múlt még csak ötéves ekkor. Özvegy édesanyja a szomorú esemény után a források szerint Alsópokorágyról Nyíregyházára költözött, az iskoláit éppen elkezdő György neveltetését anyja mellett a Debrecenben tanuló idősebb testvér, Kmety Pál vette kezébe, aki később cívisváros híres orvosa lett. Származása és anyagi helyzete miatt Kmety György a késmárki gimnázium elvégzése után a katonai pályát választotta, testvérbátyja erős ráhatására.

Kmety síremléke Londonban
Leírás

Kmety síremléke Londonban

Katonából forradalmár

Nem választott rossz pályát! A fiatalember ugyan közvitézként kezdte a katonáskodást 1833-ban, de alig hét év alatt hadnagyi rangig vitte, majd 1847-től már főhadnagyként szolgált a 19. Schwarzenberg gyalogezrednél. A forradalom évében, 1848-ban Itáliában, Modenában szolgált zászlóaljával. Amikor hazakerült, Pozsonyban a 15-ik honvédzászlóaljnál századosi rangban működött, 1848 októberében pedig Győrben oroszlánrészt vállalt a 23-ik zászlóalj megalakításában, amelynek aztán parancsnokává nevezték ki. Tiszttársai közt kitűnt személyes bátorságával, mint jól képzett, a császári reguláris hadseregben többévnyi hadászati tapasztalattal rendelkező parancsnok igen jó stratéga és taktikus volt egy személyben, gyors és jó döntései miatt általában győztesként került ki a legnehezebb helyzetekből is.

A sajnálatos vereséggel végződő schwechati csata után – ahol a túlerő megtörte a magyar hadsereg támadását – Kmetyt a személyes helytállásáért maga Kossuth nevezte ki zászlóaljparancsnoknak.
Az ambiciózus katonatiszt elindult a honvédi ranglétrán felfelé. Katonai pályája igen magasra ívelt a forradalmi seregben, hiszen még 1848 decemberében alezredessé, 1849 januárjában dandárnokká, a dicsőséges tavaszi hadjárat idején pedig hadosztályparancsnokká léptették elő.

Csornánál a Wyss-féle dandárt verte el, egész katonáskodása alatt csapataival állandó mozgásban volt, sokszor összekötőként védte a hadtestek felvonulását, számos helyen sikeres elő- és utóvédharcokat folytatott a császáriakkal szemben. A Feldunai Hadtestet vezetve a honvédsereg vereségével végződő kápolnai csatából kimaradt ugyan Kmety György, de a Mezőkövesd–Szihalom melletti csatában fényes győzelmet aratott. Buda ostrománál az úgynevezett vízi védőművek felől ostromló seregeket vezette, meg is sebesült a harcokban. Buda elfoglalásának hírét Görgei Artúr parancsára ő vitte meg Kossuthnak. Az 1849-es hadi események azonban már nem mindig kedveztek Kmety Györgynek.

Az augusztus 9-én lezajlott temesvári csatában még hősiesen próbálta tartani a balszárnyat, de a lőszerhiány és a felsőbb hadvezetés sajnálatos taktikai hibái miatt összeomló védvonalból már menekülnie kellett. Bem Józseffel együtt a török határ felé vette útját.

Lázár Vilmos főtiszt (ezredes) u

Dessewffy Arisztid tábornok

Kiss Ernő tábornok

Schweidel József tábornok

Lovag Poeltenberg Ernő tábornok

Török Ignác tábornok

Lahner György tábornok

Knezić Károly tábornok

Nagysándor József tábornok

Gróf LeiningenWesterburg Károly tábornok

Aulich Lajos tábornok

Damjanich János tábornok

Gróf Vécsey Károly tábornok

Cím
Az aradi vértanúk

A félhold szolgálatában

Kmety György a világosi fegyverletétel után, egykori parancsnokával, Bem tábornokkal együtt a török porta szolgálatába állt a vesztes szabadságharc után. A gyászos aradi események híre már ott érte az emigráns forradalmárokat. Nem lévén más választásuk, beálltak a török porta szolgálatába, mint katonák. Kmety úgy tudni, nem tért át a mohamedán hitre, de török nevet azt kapott, így lett Iszmail pasa. Érdekesség, hogy bár iszlám seregben szolgált, de mégis keresztény szertartás szerint temették el, amire az a magyarázat, hogy a török porta egyik 1856-os rendeletében egyenjogúsította a birodalom muszlim és keresztény alattvalóit, de kötelezővé tette a katonáskodást. 1850 októberében Kmety Bem Józseffel együtt Aleppo városában szolgált, a legvéresebb zavargások idején. A magyar és a lengyel csapatok határozott fellépésének és a janicsár lázadók ostroma visszaverésének köszönhetően a fontos kereskedelmi, vegyes lakosságú Aleppóban helyreállt a rend. Még ugyanebben az évben itt hunyt el Bem József, akit a parancsnoki poszton Kmety György követett, aki 1851-ben lemondott rangjáról, kilépett a szolgálatból és előbb Párizsba, majd Londonba költözött. Érdemei, tapasztalatai miatt az angol diplomácia vette igénybe szolgálát, a közel-keleti helyzetet ismerő katonaként összekötő volt a magyar emigránsok és az Egyesült Királyság isztambuli követe közt. A brit birodalom számára hírszerzést végző és tapasztalatokat, híreket gyűjtő Vámbéry Árminnal is találkozott 1857-ben. Előtte azonban 1853-tól 1856-ig végig harcolta az orosz–török krími háborút, az anatóliai frontra osztották be. Az a hír járta róla, hogy török katonái is nagyon tisztelték és nagyra becsülték parancsnokukat. Kmety a krími háború végére ferikig, azaz tábornoki rangig vitte az előmenetelt. 1860-ban Libanonba vezényelték, Bejrútban zavargások támadtak a drúz és maronita közösségek közt. A francia expedíciós sereg titkos ténykedését, a maronita keresztények felfegyverzését ellenezve arra sikerült ráhatnia, hogy elfogadható megegyezés szülessen Libanon helyzetéről, majd amikor a francia sereg kivonult, 1861ben nyugdíjaztatását kérte és Londonba költözött. Soha nem nősült meg, családja nem lett. Békében sajnos alig négy évig élt még ezután, 1865. május 25-én, apjához, Kmety Pálhoz hasonlóan viszonylag fiatalon, alig 51 évesen hunyt el, keresztény szertartással temették el. Londonban, a Kensal Green temetőben nyugszik, egy hatalmas vörös márvány obeliszk alatt, amely azt hirdeti, hogy sírjellel a brit és a török nép egy nagy magyar előtt tiszteleg!
 

Bevezető
Felsőpokorágy |

Gömörben, egy, a mindenkori nyelvhatáron lévő kis faluban, Felsőpokorágyon született az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc egyik jeles, a szabadságharc bukása után különleges életpályát befutó katonája, Kmety György.

Település / hely
Felsőpokorágy

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Szászi Zoltán

Read More

Post Comment