Search by category:
Egyéb kategória

Az EB tízéves stratégiát mutatott be a romák európai uniós támogatására
Mészáros Richárd
2020. 10. 07., sze – 13:38

2020. október 7., szerda – 14:00
romák k
Friss ikon
Off

Törzs

Věra Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos szerint az EU nem tett eleget az elmúlt évtizedben Európa legnagyobb etnikai kisebbségének támogatására, a romák még mindig megkülönböztetéssel és kirekesztéssel néznek szembe. Mint megemlítette, az EU-ban a roma gyerekek 85 százaléka van kitéve a szegénység kockázatának, a roma fiatalok 60 százaléka nem vesz részt semmilyen oktatásban, képzésben. Több uniós tagállamban a romák nagy része elégtelen lakáskörülmények között él, munkaerőpiaci részvételük korlátozott. Hozzátette: a koronavírus-járvány tovább nehezíti élethelyzetüket.

„A következő évtizedben ennek meg kell változnia, így új stratégiánk egyértelmű célokat tűz ki, és megújítja kötelezettségvállalásunkat a romák támogatása felé” – hangsúlyozta.

Helena Dalli, az egyenlőségért felelős bizottsági tag elmondta, hogy a cigányellenesség „normálissá vált” az uniós tagállamokban, így ez ellen is célirányosan kell küzdeni. „Éppen ezért változtattunk stratégiai megközelítésünkön: a felzárkóztatás helyett a társadalmi befogadást, részvételt és a romák esélyegyenlőségét helyeztük a középpontba” – jelentette ki.

Az új stratégia a romák esélyegyenlősége, társadalmi részvétele és befogadása mellett továbbra is kulcsterületként kezeli az oktatáshoz, foglalkoztatáshoz, egészségügyi szolgáltatásokhoz és lakhatáshoz való hozzáférésük javítását. A brüsszeli bizottság mindezeken a területeken új célkitűzéseket és ajánlásokat terjesztett a tagállamok elé. Felszólította továbbá a tagországok kormányait, hogy 2021 szeptemberéig nyújtsák be stratégiáikat, és kétévente tegyenek jelentést azok végrehajtásáról.

Bevezető

Az Európai Bizottság szerdán új tízéves tervet mutatott be az európai uniós tagországokban élő romák támogatására, ennek középpontjában a romák esélyegyenlősége, társadalmi részvétele és befogadása áll.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment