Search by category:
Egyéb kategória

Nikolics: „Felvesszük a kesztyűt”
Mészáros György
2020. 10. 07., sze – 18:12

2020. október 8., csütörtök – 18:01
szalai ádám
Friss ikon
Off

Törzs

A magyar válogatott legutóbb a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságért játszott pótselejtezőt. Akkor – még 2015-ben – a DAC csapatának jelenlegi vezetőedzője, Bernd Storck irányításával 3:1-es összesítéssel Norvégiát győzték le a magyarok. Most a magyarok Marco Rossi vezetésével próbálják meg egy kétfordulós pótselejtezőn kivívni az Eb-részvételt. Ehhez az első lépésként a bolgár válogatottat kell legyőzniük Szófiában. 

50-50
Marco Rossi a magyar válogatott elutazása előtti, szerdai sajtótájékoztatón elmondta, szerinte ötven-ötven százalék eséllyel kezdenek a csapatok. „Ha játékosaim megfelelő hozzáállással, a taktikai utasításokat maximálisan betartva lépnek pályára, akkor nőhet az esélyünk. Ugyanakkor az valamelyest a hazaiakat segíti, hogy a találkozót nézők előtt rendezik meg, magyar szurkolók viszont nem lehetnek köztük” – mondta az olasz szakember.

Sallai Roland, a Freiburg légiósa szerint jól felkészültek a bolgár csapatból. Ő harcias ellenfélre számít, és úgy gondolja, ezen a téren is fel kell majd venniük a kesztyűt. „Ha ez így lesz, az egyéni kvalitások dönthetik el az összecsapást, remélhetőleg a mi javunkra” – nyilatkozta a szélső. Sallai hozzátette, kicsit rossz, hogy a magyar szurkolók nem lesznek ott Szófiában, azonban ha nyernek, akkor a mindent eldöntő mérkőzésen már a drukkerek előtt játszhatnak hazai pályán az izlandi vagy a román válogatott ellen. A támadó szerint Bulgáriában célfutballt kell játszaniuk, egyszerűen nyerniük kell.

Apró részletek döntenek
Nemcsak Marco Rossinak, de Georgi Demendzsievnek is meg kell oldani néhány hiányzó problémáját. A bolgár keretben egy játékos sincs, aki topbajnokságban szerepelne. Andrej Galabinov lehetett volna az egyetlen, ő az olasz Spezia játékosa. Ebben a szezonban 3 meccs alatt 3 gólnál jár, de az utolsó, Milan elleni bajnokin megsérült, így nem játszhat a magyarok ellen. A bolgárok hátsó alakzatából is kiesett két kezdő. A csapatkapitány Petar Zanev, aki a CSZKA Szófia játékosa és Ivan Goranov, aki a belga Charleroi-ban futballozik. Mindketten koronavírus-fertőzés miatt nem lesznek ott ma a pályán.
Ahogy már megírtuk, a magyar válogatott legnagyobb hiányzója a Salzburg támadója, Szoboszlai Dominik, akinek karanténba kellett vonulnia, miután a Maccabi Tel-Aviv elleni Bajnokok Ligája-selejtező után több csapattársa is megfertőződött a koronavírussal. Rajta kívül az elmúlt évek csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs nincs ott a magyar keretben. Ott van viszont az újonc Loic Nego (Fehérvár), akit azután válogatott be a szövetségi kapitány, miután a FIFA enyhítette a honosításra vonatkozó szabályokat. 

„Apró részleteken fog múlni a siker, nyilván szeretnék játszani, de egyelőre nem tudom, lehetőséget kapok-e a szövetségi kapitánytól” – jelentette ki Nego, aki elmondása szerint a három- és a négyvédős rendszerben is jól érzi magát. 

Nem bekkelünk
A magyar válogatottnak Szoboszlai hiányával a támadásban lehetnek problémái. A 63-szoros válogatott csatár, Szalai Ádám ebben a szezonban még csak egy tétmeccsen szerepelt a Mainzban, aztán pedig egy időre ki is került az első keretből. Csak a múlt héten kezdte újra az edzéseket. Rajta kívül Varga Kevin egyszer, Könyves Norbert és Szőke Adrián még egyszer sem szerepelt a felnőtt nemzeti csapatban. Szalai ékpárja a Fehérvár rutinos csatára, Nikolics Nemanja lehet.
„Maximálisan tiszteletem a riválist, de jobbak vagyunk nála. Muszáj úgy gondolkodnunk, hogy ebből az összecsapásból csak mi juthatunk tovább. Afelől persze nincs kétségem, hogy mindeközben a bolgárok úgy vélik, ők a jobbak, és csak ők juthatnak tovább. Ez a szép a futballban. No meg az, hogy a végén nem a szavak, hanem a tettek számítanak. Bátor focit akarunk játszani. A szövetségi kapitány azon dolgozik, hogy legyen arca és identitása a csapatnak, legyen jól működő szisztémája, ne csak védekezzünk, támadjunk is! Vagy védekezzünk előrefelé! Ez rejt némi kockázatot magában, ugyanakkor ezzel is jelezhetjük, nem az az elsődleges célunk, hogy bekkeljünk – bárki legyen az ellenfél, felvesszük a kesztyűt” – mondta el a Nemzeti Sportnak a Fehérvár csatára.
Szintén a csapatban van – Schäfer András mellett – a DAC remek formában futballozó csapatkapitánya, Kalmár Zsolt, aki ebben a szezonban 9 meccsen már 7 gólnál és 3 gólpassznál jár.

12 magyar győzelem
A szófiai összecsapáson 23. alkalommal találkozik a bolgár és a magyar nemzeti együttes: a korábbi 22 találkozó közül a magyarok 12-t, a bolgárok ötöt nyertek meg, ötször döntetlen született, a gólkülönbség 52:22 a magyarok javára.
A győztes csapat továbbjut a rájátszás döntőjébe, amit az izlandi–román meccs győztesével, november 12-én a budapesti Puskás Arénában játszik majd.⋌(MTI, nso, mgy)

Bevezető

Az év egyik legfontosabb mérkőzése vár a magyar labdarúgó-válogatottra ma (20.45) Szófiában. Ha a Nemzetek Ligája-rájátszásának elődöntőjében legyőzik Bulgária válogatottját, akkor novemberben a Puskás Arénában már a 2020-as, részben hazai rendezésű Eb-re való közvetlen kijutásért játszhatnak.
 

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Read More

Post Comment