Search by category:
Egyéb kategória

Észak-Korea új interkontinentális ballisztikus rakétát mutatott be
Hegedűs Norbert
2020. 10. 10., szo – 17:56

2020. október 10., szombat – 18:06
Észak-Korea
Friss ikon
Off

Törzs

A rakétát egy legalább 22 kerekű járművön szállították, és nagyobb volt bármely korábban bemutatott társánál. Észak-Korea legutóbb 2018-ban mutatott be interkontinentális ballisztikus rakétákat egy katonai parádé során.

Az észak-koreai állami tévécsatorna felvételei szerint a kommunista ország egy új típusú, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát is közszemlére tett, amely a Pukgukszong-4 nevet kapta.

Észak-Korea több mint fél éve nem hajtott végre tesztet ballisztikus rakétákkal.

A nagyszabású katonai parádét a sztálinista állampárt, a Munkapárt 75 évvel ezelőtti megalapításának évfordulója alkalmából tartották.

A koronavírus-járvány jelentette veszély ellenére megtartott ünnepi rendezvényen felvonultatták a legújabb katonai technológiát. Műholdképek tanúsága szerint több ezer katona masírozott végig Phenjanban az államalapító Kim Ir Szenről elnevezett téren az unoka, a 2011 óta hivatalban lévő észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un előtt.

Kim az ünnepségen bocsánatot kért az észak-koreaiaktól azért, mert nem sikerült javítania életszínvonalukon. Ezért a nemzetközi szankciókat, az országot sújtó tájfunokat és a koronavírus-járványt tette felelőssé. Azt hangoztatta, hogy eddig egyetlen észak-koreainak sem volt pozitív a koronavírus-tesztje, és mint mondta, hálás ezért. Hozzátette: reméli, hogy Észak- és Dél-Korea a járvány lecsengését követően újra szövetségre léphetnek.

Kim hangsúlyozta, hogy nem hagynak fel a nemzetvédelmi kapacitások és a háborús önvédelmi elrettentő eszközök fejlesztésével, ugyanakkor megígérte, hogy nem használják megelőző csapásmérésre az ország katonai erejét. Az észak-koreai vezető nem tett említést az Egyesült Államokkal folytatott, zátonyra futott atomfegyvermentesítési tárgyalásokról.

Bevezető

Észak-Korea új interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) mutatott be szombaton egy phenjani katonai parádé során – állapították meg elemzők az ázsiai ország állami televíziócsatornáján közzétett felvételek alapján.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment