Search by category:
Egyéb kategória

Egy statisztikai mutatóban még messze van Schumachertől Hamilton
Hegedűs Norbert
2020. 10. 12., h – 11:24

2020. október 12., hétfő – 11:30
Lewis Hamilton
Friss ikon
Off

Törzs

A 35 éves Hamilton a Nürburgringen rendezett vasárnapi Eifel Nagydíjon pályafutása 91. futamgyőzelmét aratta, ezzel beállította a rekordot, melyet a most 51 éves Schumacher eddig egyedül tartott.

A brit címvédőnek – aki az idén szintén hétszeres világbajnokká válhat – ehhez 261 versenyre volt szüksége, míg Schumacher 306 GP-n vett részt. A német pilóta 19 szezont töltött el az F1-ben, Hamiltonnak a mostani a 14. idénye.

A dobogós, valamint a pontszerző helyezések, illetve az első rajtkockák tekintetében Hamilton már felülmúlta Schumacher csúcsait, és a brit több kilométert is teljesített versenyben a vezető pozícióban, mint a német.

A leggyorsabb körök tekintetében viszont jelentős a lemaradása Hamiltonnak, aki az utóbbi években legalább annyira meghatározó műszaki fölényben van a mezőny többi tagjával szemben, mint volt Schumacher a 2000-es években a Ferrari volánja mögött, amikor 2000 és 2004 között sorozatban ötször lett világbajnok.

                                             Schumacher     Hamilton
vb-címek száma                              7                  6        
F1-es szezonok száma                   19               14      
nagydíjak                                        306              261      
győzelmek                                       91                91      
dobogós helyezések                       155              160      
pole pozíciók                                   68                 96      
leggyorsabb körök                           77                 51      
pontszerző helyezések                    221             224
összes vb-pont                               1566           3661
megtett km az első helyen              24 148      25 045
megtett körök az első helyen           5111        4930

Cím
A két versenyző statisztikája az F1-ben:

Bevezető

Már majdnem minden rekordját beérte, vagy megdöntötte a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumachernek a hatszoros vb-győztes Lewis Hamilton, aki egy mutatóban, a leggyorsabb körök tekintetében azonban még jelentős lemaradásban van a legendás német versenyzővel szemben.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment