Search by category:
Egyéb kategória

Gulácsi nélkül szállnak harcba Rossiék Oroszországban

Gulácsi nélkül szállnak harcba Rossiék Oroszországban
Lencsés Zoltán
2020. 10. 13., k – 17:51

2020. október 14., szerda – 18:10
magyar
Friss ikon
Off

Törzs

A siker nemcsak első helyet jelentene, hanem egyben a biztos bennmaradást is a  B divízióban, ugyanis ebben az esetben a török–szerb mérkőzésen bármilyen eredmény is születik, az egyik együttessel szemben legalább hétpontos előnye lenne a magyaroknak két fordulóval a zárás előtt.
Marco Rossi szövetségi kapitány együttese jelenleg néggyel előzi meg a török és öttel a szerb riválist, azaz második helye ezúttal nincs veszélyben. Ennek ellenére óriási különbség van a döntetlen és a vereség között, mivel pontosztozkodással a magyarok az oroszok nyomában maradnának egypontos hátránnyal, kudarc esetén viszont a két éve hazai pályán vb-negyeddöntős gárda négy pontra elhúzna.

Az olasz szakvezető ezúttal sem tudja legjobb összeállításában pályára küldeni a nemzeti együttest, több játékosát is nélkülöznie kell: Szoboszlai Dominikre eddig sem számíthatott, mivel klubja, a Salzburg koronavírusos esetek miatt karanténba került, illetve Sallai Roland után a kapus Gulácsi Péternek is vissza kellett térnie német klubjához, hogy a helyi karanténszabályok betartásával rendelkezésére állhasson az RB Leipzig következő találkozóján. Hangya Szilveszter, aki a szerbek elleni mérkőzésen kezdőként egy félidőt játszott, sérülés miatt kénytelen volt hazautazni. Rossi a helyükre nem válogatott be újabb játékosokat.

A ma esti mérkőzésen döntő faktor lehet, hogy a magyar válogatott egy héten belül harmadik tétmérkőzését játssza. Ugyan a vasárnapi, törökök elleni NL-meccs előtt az oroszok is pályára léptek múlt csütörtökön, de ők csak barátságos találkozón (2:1-re kikaptak Svédországtól). Az orosz válogatott ettől függetlenül is esélyesebb, egy hónapja 3:2-re nyert Budapesten a két csapat első mérkőzésén. Akkor két ellentétes félidőt játszottak a felek – az első játékrészben az oroszok, a másodikban a magyarok voltak egyértelmű mezőnyfölényben.

„A legutóbbi két egymás elleni találkozónkon egyaránt három gólt lőttünk a magyar válogatottnak, de semmi sem garantálja, hogy ez most is így lesz. Minden mérkőzés más, nekünk is változott a keretünk a szeptemberi 3:2-es találkozó óta, és ez igaz az ellenfelünkre isˮ – fogalmazott Sztanyiszlav Csercseszov, az oroszok szövetségi kapitánya a mérkőzés előtt. 

„Realistáknak kell lennünk: teljesen normális az is, ha három nap múlva kikapunk Oroszországban, mint ahogy az is teljesen normális lett volna, ha pont nélkül maradunk a szerbek ellenˮ – fogalmazott Marco Rossi a vasárnapi mérkőzés után.

A magyar válogatott immár 42 éve nem győzte le Oroszországot, illetve a Szovjetuniót, az utolsó idegenbeli siker még 1956-ban Moszkvában az Aranycsapatnak jött össze. Az viszont bizakodásra adhat okot, hogy a nemzeti együttes sorozatban három győzelemnél tart idegenben: szeptemberben 1:0-ra nyert Törökországban az NL-ben, majd múlt csütörtökön Eb-pótselejtezőn Bulgáriában 3:1-re, vasárnap pedig ismét az NL-ben Szerbiában 1:0-ra diadalmaskodott. A magyarok legutóbb 2012-ben tudtak három egymást követő meccset megnyerni vendégként, tétmérkőzéseken viszont egészen az 1986-os világbajnokság selejtezőjéig kell visszamenni hasonló sorozathoz.

A csoport utolsó helyezettje kiesik a C divízióba, míg az első hely megszerzésének az élvonalba jutáson túl is nagy fontossága van, mivel azzal akár vb-pótselejtezős helyet is lehet szerezni. (MTI, mlsz.hu)

Bevezető

Ha ma a magyar labdarúgó-válogatott legyőzi az élen álló oroszokat Moszkvában, akkor átveszi a vezetést a csoportjában, a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS

Read More

Post Comment